
Archív felvétel
Fotó: Facebook
Kim Dzsongun észak-koreai vezető szombaton kijelentette, hogy országa „végső célja” a világ legerősebb nukleáris erejének létrehozása.
2022. november 27., 09:492022. november 27., 09:49
Az észak-koreai állami média vasárnapi híradása szerint Kim Dzsongun úgy fogalmazott, hogy az Észak-Koreát és népét megvédeni képes nukleáris erő felépítése „a legnagyobb és legfontosabb forradalmi cél, és az ország végső célja a világ leghatalmasabb stratégiai erejének, az évszázadban példa nélküli abszolút erőnek a birtoklása”.
A politikus akkor beszélt erről szombaton, amikor több tucat katonatisztet és tudóst léptetett elő, akik részt vettek a „Hvaszong-17” nevű, legújabb fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) tesztelésének előkészítésében, amelyet

Interkontinentális ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea pénteken.
Phenjan legutóbbi ICBM-rakétatesztjét november 18-án hajtotta végre, amely ismét nemzetközi bírálatot váltott ki. Az ICBM-rakéták több mint 5500 kilométert képesek megtenni, ám több ENSZ-határozat megtiltja, hogy Észak-Korea ilyen és más ballisztikus rakétákat teszteljen, amelyek a kialakításuktól függően képesek lehetnek akár nukleáris robbanófejek hordozására is.
A Koreai-félszigeten a helyzet jelenleg nagyon feszült. A nukleáris fegyverekkel is rendelkező Észak-Korea az elmúlt hetekben egy sor rakétatesztet hajtott végre. Phenjan mostanában szokatlanul gyakran hajt végre rakéta-próbarepüléseket, emiatt megfigyelők attól tartanak, hogy az ázsiai ország több év után hamarosan újabb nukleáris tesztrobbantást hajthat végre.

Közös légi hadgyakorlatot tartott Dél-Koreai és az Egyesült Államok pénteken, válaszul a néhány órával korábban végrehajtott észak-koreai rakétakilövésre.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!