Fotó: Twitter
Két embert megölt, hármat megsebesített feltehetően ugyanaz a fegyveres hat dél-kaliforniai város 7-Eleven szupermarketjeiben elkövetett rablásokban helyi idő szerint hétfőn, hajnal előtt.
2022. július 12., 12:262022. július 12., 12:26
Legalább három bűncselekményért biztosan ugyanazt a magányos fegyverest keresik – közölte a hatóság. Az erőszakos cselekmények sorozata körülbelül öt óra alatt zajlott le július 11-én, vagyis 7. hó 11-én, amikor a 7-Eleven márka a 95. születésnapját ünnepli, ebből az alkalomból hétfőn az üzletekben ingyen osztogattak egy szénsavas üdítőt.
„Azt hiszem, erre csak a gyanúsított tudna válaszolni. De nem létezik, hogy véletlen egybeesés a dátum és az áruházlánc neve” – mondta Ryan Railsback rendőr, a riverside-i rendőrség munkatársa.
Az első rablást Ontario városában követte el egy álarcos férfi, aki pisztolyt tartott az üzlet alkalmazottjára, és pénzt követelt – mondta el a város egy rendőre. A férfi nem lőtt, az eladó nem sebesült meg.
Fotó: Twitter
A második rablás mintegy 45 perccel később történt Uplandben, alig 8 kilométerre az ontariói bolttól. A gyanúsított néhány itallal és egyéb áruval az eladóhoz lépett, egy félautomata fegyverrel hadonászott. Ellopta az árucikkeket és nagyjából 400-500 dollárt, majd elmenekült, nem lőtt – magyarázta a helyi rendőr.
A helyi rendőr szerint a bűnözők általában tudják, hogy a kisboltokban ritkán lehet nagy összegre akadni, különösen az éjszakai órákban.
Fotó: Twitter
A következő lövöldözés 3.20 órakor, mintegy 39 kilométerrel távolabb, Santa Anában történt a rendőrség szerint. A kiérkező rendőrök lövésekről számoltak be, egy férfit holtan találtak a 7-Eleven parkolójában – közölte Maria Lopez helyi rendőrőrmester. Egyelőre nem tudják, mit keresett az áldozat a parkolóban, nem gondolják, hogy alkalmazott volt.
Kevesebb mint egy órával később a szomszédos La Habrában jelentettek rablást egy 7-Elevenben. Két meglőtt áldozatról számoltak be, állapotukról nem közöltek semmit.
La Habra, Brea és Santa Ana rendőrsége szerint ugyanazt a gyanúsítottat keresik, Ontario, Upland és Riverside tisztviselői ezt még nem állapították meg, bár azt mondták, hogy tudnak a 7-Eleven üzletekben elkövetett többi bűncselekményről. „Lehet, hogy ugyanaz az ember, de nem erősítjük meg” – közölte az illetékes.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!