
Románia nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit, nem akarja elfogadni egyenjogú polgárokként a magyar embereket – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának ülésén csütörtökön.
2016. november 25., 10:312016. november 25., 10:31
2016. november 25., 10:322016. november 25., 10:32
A szövetség hírlevele szerint az RMDSZ elnöke azokat az árnyékjelentéseket ismertette, amelyeket az RMDSZ a kisebbségvédelmi keretegyezmény, illetve a nyelvi charta romániai alkalmazásáról készült bukaresti hivatalos kormányjelentés kiegészítéseképpen terjesztett be az Európa Tanácshoz (ET).
Románia kétéves késéssel, 2016 februárjában nyújtotta be a kisebbségvédelmi keretegyezmény alkalmazásáról szóló jelentését az ET-hez. Az RMDSZ úgy találta, hogy a jelentés alapvetően hamis képet sugall a kisebbségi jogok, illetve az anyanyelvhasználat romániai helyzetéről, ezért árnyékjelentést készített a hivatalos dokumentumhoz, illetve a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának romániai alkalmazására vonatkozó jelentéshez is.
Kelemen Hunor kifejtette, hogy a 2003-as alkotmánymódosítást követően Románia nem fogadta el azt a kisebbségek jogállására vonatkozó törvényt, amelyet megígért, és amelyet a kisebbségvédelmi keretegyezmény bizonyos mértékben elő is ír. Elmondta: Románia ma a politikusok hatáskörén kívül eső új eszközöket használ a kisebbségi jogok megsértésére, bírósági ítéletek hosszú sora korlátozza az etnikai, nemzeti szimbólumok használatát.
A szövetségi elnök szerint a romániai bírósági határozatok kisebbségi ügyekben felfüggesztik a pozitív jogértelmezést, és abból indulnak ki, hogy amit a törvény nem ír elő, azt tiltja. „Mi azt a jogértelmezést tartjuk követendőnek, hogy ha a törvény nem tiltja, akkor megengedi” – szögezte le Kelemen Hunor. Az RMDSZ éppen ezért azt javasolta, hogy a nyelvhasználati küszöböt Románia is csökkentse tíz százalékra, vagy kösse például ötezer lakoshoz egy településen belül – idézte az RMDSZ elnökét a szövetség hírlevele.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
szóljon hozzá!