Katalánok és flamandok harca a magyarok jogaiért

Éppen 25 évvel ezelőtt jött létre, abból a célból, hogy egyesítse az emberi és kisebbségi jogokért küzdő pártokat és mozgalmakat.
Kétségtelen, a méregzöldtől a vörösig a politikai paletta teljes színskálája megtalálható az ALE zászlaján, de ez csak azoknak furcsa, akik hozzánk, kelet-közép-európaiakhoz hasonlóan megszokták, hogy csupán egy, de az aktuális rendszerváltások után is legfeljebb két-három nagyobb párt ágáljon a politikai küzdőtéren. Mondhatnánk, az Európai Szabad Szövetség az Európai Parlament lelkiismerete: éppen úgy harcol a faji és vallási diszkrimináció ellen, mint az állam nélküli nemzetek és nemzetiségek jogainak elismertetéséért és a környezeti károk megszüntetéséért.
De mi közük ehhez a magyaroknak, akiknek európai parlamenti képviselői – magyar és szlovák zászló alatt – a szocialista, a néppárti és a liberális padsorokban ülnek Brüsszelben és Strasbourgban? Látszólag semmi, a valóságban nagyon is sok. Mert bármilyen furcsa, vannak olyan magyar vonatkozású „kényes” kérdések, amelyekben az ALE képviselői sokkal harciasabban kiállnak nemzettársaink mellett, mint választott EP-képviselőink.
Ilyen kérdés például a felvidéki magyarokat máig diszkrimináló Benes-dekrétumok ügye, amely dekrétumokról Pozsony (és Prága) azt állítja, hogy még hatályosak ugyan, de már nem érvényesek. Ez a jogbölcselők számára is homályos különbségtétel nem akadályozza meg a szlovákiai földhivatalokat és bíróságokat például abban, hogy a kárpótlások során ne ítéljék oda immár véglegesen az egykori szlovák telepesek utódainak a magyaroktól 1945-ben – kollektív bűnösségük kinyilvánítása mellett – elkobzott földeket. Miközben a zsidók és németek, valamint a kommunizmus üldözöttei bocsánatkérésre és kárpótlásra számíthatnak a szlovák államtól, az újdonsült EU-tagállam magyar nemzetiségű polgárai de iure ma is háborús bűnösök, hiszen az ezt megállapító dekrétumokat és a későbbi kassai törvényeket máig nem vonták vissza. Ahogy a Szlovákiai Magyar Református Keresztyén Egyház is mindhiába várja – még a Benes-dekrétumok szerint is – törvénytelenül elkobzott javainak teljes körű visszaszolgáltatását.
Szlovákia úgy lett az Unió tagja, hogy ez a szépséghiba egyetlen nagy párt szépérzékét sem zavarta az Európai Parlamentben. (Mint ahogy most sem zavarja őket Románia belépése kapcsán az ottani magyarok hátrányos megkülönböztetése sem.) Elég csak arra a bornírt helyzetre utalni, hogy amíg az Európai Parlamentben alanyi jogon szólalnak fel magyarul a szlovákiai magyar képviselők, ugyanezt nem tehetik meg Pozsonyban, saját országuk parlamentjében. Egyedül az ALE flamand, katalán, baszk, vallon képviselői és egyéb civil szervezetek – mint például az Emberi Jogok Közép-európai Bizottsága – hallatják hangjukat az épület falain belül és kívül a felvidéki magyarok (és újabban az erdélyi, vajdasági autonómiatörekvések) érdekében.
Nincsenek könnyű helyzetben, mert mindahány felszólalásuk után fejükre olvassák az Unió korifeusai: de hiszen a magyarok kormányon vannak Pozsonyban (és Bukarestben), miért nem ők és ott kezdeményezik a megoldást? Vagy ha nem érnek el eredményt, miért a frízek, katalánok, okszitánok és bretonok állnak a jogvédő harc élére az ő érdekükben is?
Sokan legyintenek a Brüsszelben folyó „szócséplés” hallatán, s humorizálnak az Európai Parlament Hyde park jellegén, buzgón méricskélve az ott ágáló pártok és civil szerveződések politikai súlyát. Mindenesetre az Európai Szabad Szövetség már buktatott meg EU-biztost is, tehát a hatalmat monopolizálni igyekvők számára nem árt az óvatosság. Havasi János