2012. október 25., 12:332012. október 25., 12:33
Marco Albuja Martínez ecuadori külügyminiszter-helyettes szerdán, moszkvai látogatása alkalmával azt mondta, hogy a WikiLeaks internetes oldal alapítója szemmel láthatóan lefogyott, ezért aggódnak egészségi állapota miatt.
„Ha megbetegszik, választanunk kell két lehetőség közül: a nagykövetségen fogjuk kezelni vagy kórházba szállítjuk” - mondta Martínez egy orosz rádiónak nyilatkozva. Hozzátette: nagyon komoly helyzetről van szó, amely sértheti Assange emberi jogait.
A magas rangú diplomata szerint országa arra kérte a brit külügyminisztériumot, hogy Assange felkereshessen egy londoni kórházat, és az orvosi vizsgálat után biztonságban visszatérhessen országa londoni nagykövetségére.
A 41 éves ausztrál június 19-e óta Ecuador londoni nagykövetségén talált menedéket a brit igazságszolgáltatás által elrendelt, Svédországnak történő kiadatása elől, s azóta is a dél-amerikai ország képviseletén tartózkodik. Politikai menedékjogot kért a dél-amerikai országtól, mert attól tart, hogy Svédország, amely más ügyben a kiadatását kérte, átadja az Egyesült Államoknak, ahol halálra ítélhetik, mert 250 ezer titkos amerikai diplomáciai iratot hozott nyilvánosságra a WikiLeaks honlapon, mérhetetlen kárt okozva Washingtonnak.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.