
Kiverte a biztosítékot Bukarestben a korábban a BBC-től menesztett Jeremy Clarkson új autós magazinjának románokkal kapcsolatos „poénja”.
2016. december 05., 13:002016. december 05., 13:00
2016. december 05., 13:172016. december 05., 13:17
The Grand Tour című, az Amazon Prime csatornán futó műsorának legfrissebb epizódjában a Top Gear egykori vezetője nem kevesebbet állít, mint azt, hogy feltalálta az önmagától működő, hang által vezérelt autót. Clarkson – akit azután menesztettek a brit közszolgálati televíziótól, hogy idén márciusban fizikailag és verbálisan bántalmazta korábbi műsora egyik producerét – be is mutatta „sofőr nélküli” járművét, amelyet bevallása szerint egy szennyvíztisztító tartályból, beszerelt biciklialkatrészekből és egy fotelból készített, és a mobiltelefonjával képes irányítani.
Kiderül azonban, hogy a járgány a belsejében megbújó férfinak köszönhetően halad, akiről Jeremy Clarkson elmondja: ő „nemcsak ember, hanem román is”. „Brit mérnöki munka, román alkatrésszel! Míg elektronikus műszereivel a Google munkahelyeket vesz el az emberektől, ez a jármű munkát ad a Nagy-Britanniába érkező bevándorlóknak” – hangoztatta az autós műsor vezetője, hozzátéve azt is, hogy „találmánya méltósággal is felruházza a benne ülő románt”.
Dan Mihalache, Románia londoni nagykövete tiltakozásának adott hangot a csatornánál, szerinte ugyanis Clarkson „fasisztoid sztereotípiákat” használ műsora nézettségének növelése érdekében. Facebook-bejegyzésében a diplomata többek között azért nevezi sajnálatosnak az általa kisiklásnak nevezett incidenst, mert szerinte Románia és Nagy-Britannia kiváló kapcsolatokat ápol többek között a modern rabszolgaság felszámolása terén. „Úgy tűnik, Clarkson semmit nem tanult az alatt az időszak alatt, amíg a partvonalon ült, és korábbi magatartásával rukkol elő. Vagyis egyesek számára a tapasztalat nem vág egybe a bölcsesség megszerzésével” – írta közösségi oldalán a román nagykövet.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!