
Fotó: Tóth Gödri Iringó
Velence önkormányzata bevezeti az egyelőre nem kötelező előzetes foglalási rendszert a városba történő belépéshez, 2023. január 16-tól pedig ezt fizetőssé is teszi – jelentette be Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos pénteken sajtótájékoztatón.
2022. július 01., 17:192022. július 01., 17:19
A foglalás kísérleti jelleggel indul: a nem Veneto tartományból érkezők a Venezia Unica honlapon jelezhetik előre, melyik napon kívánnak a városba belépni. Az előzetes foglalás még nem számít kötelezőnek, de aki ezzel a lehetőséggel él, kedvezményekben részesül.
Aki azonban legalább egy hónappal korábban előre lefoglalja a városba történő belépést, és ezzel együtt megveszi a jegyet is, az egyszeri menetjegyen két eurót, a több napig érvényes jegyen öt eurót takaríthat meg. Az előre foglalók számára a városi parkolókban a harmincöt eurós napidíj is öt euróval kevesebb lesz.
A belépőárak három és tíz euró között mozoghatnak, a kijelölt naptól függően. A látogatottabb időszakokban, például hétvégeken vagy ünnepnapokon drágább lesz a belépés. Simone Venturini közölte, hogy a belépéshez szükséges fizetési rendszert a következő hónapokban léptetik majd működésbe a városi portálon.
Velence a pandémia két évében kiürült, de tavasztól ismét ellepték a turisták: volt olyan nap, amikor számuk megközelítette a 130 ezret.
A július közepére eső Megváltó-ünnepén is korlátozni akarják az érkezők számát, legfeljebb hatvanezer embert engedve be. Velence utcáin 360 térkamerát és negyven személyszámlálót állították fel a turisták számának, mozgásának ellenőrzésére.
„Nem halaszthatjuk tovább a város fizetőssé tételét, elkerülhetetlenné vált a túlzott látogatói szám csökkentésére” – mondta Simone Venturini a sajtótájékoztatón.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!