Hirdetés

Izraeli hadművelet indult a Gázai övezetben, megölték az Iszlám Dzsihád katonai vezetőjét

Képünk illusztráció •  Fotó: Facebook/Israel Ministry of Defense

Képünk illusztráció

Fotó: Facebook/Israel Ministry of Defense

Hadműveletet indított az izraeli hadsereg Hajnalhasadás néven a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen pénteken, megölték az Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet katonai vezetőjét – jelentette a helyi média.

MTI

2022. augusztus 05., 20:052022. augusztus 05., 20:05

Pénteken délután a Gázai övezet egyik magas épületét izraeli rakétatámadás érte, amelyben életét vesztette Tajszir Dzsabari, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik katonai parancsnoka, valamint a szervezet mintegy 15 fegyverese, akik a katonai rádió híradása szerint rakéták kilövésére készültek az izraeli csapást követően a szomszédos izraeli területek ellen.

Az izraeli hadsereg polgári védelmi parancsnoksága Vaskupola légvédelmi egységeket telepített Jeruzsálem, Tel-Aviv és Beér-Seva körzetében a civilek védelmére, a Gázai övezet körzetében pedig megnyitották az óvóhelyeket. A gázai egészségügyi tisztviselők szerint legalább négyen meghaltak az izraeli légicsapásban, további tizenöten megsebesültek. Az Iszlám Dzsihád megerősítette, hogy az elhunytak között volt Tajszir Dzsabari, a szervezet 2019-ben megölt katonai főnökének, Baha Abu al-Atának az utóda.

Hirdetés

Dzsabari a szervezet katonai szárnyának vezetője volt a Gázai övezet északi részén, valamint ő felelt a hadműveletekért és a kapcsolattartásért az övezetet irányító Hamásszal. A közelmúltban izraeli katonai és polgári célpontok lövését szorgalmazta.

„Az ellenség háborút kezdett népünk ellen és ellenünk, s mi meg fogjuk védeni magunkat és népünket” – jelentette ki az Iszlám Dzsihád közleménye. „Ez a nap a győzelemre hivatott, s az ellenségnek meg kell értenie, hogy megadás nélküli háború lesz. Nincsenek átléphetetlen határvonalaink, és nincs mód a megállásra” – mondta az Iszlám Dzsihád vezetője, Ziad al-Nakhala az izraeli hadművelet megindulása után.

Az izraeli hadsereg szóvivői szerint az izraeli repülőgépek katonai bázisokat és más, az Iszlám Dzsihád által használt épületeket vettek célba. Pénteken a Gázai övezet határához vitték az elit Golani-egységeket és egy páncéloshadtestet, valamint tartalékosokat mozgósítottak.

Idézet
A kormány nem engedi, hogy terrorszervezetek határozzák meg a Gázai övezet napirendjét, és fenyegessék Izrael állampolgárait”

– mondta Lapid a Gázai övezet izraeli bombázása után. A légicsapások előtt Jaír Lapid miniszterelnök és Beni Ganz védelmi miniszter megbeszélést tartott, melyen felmérték a gázai biztonsági helyzetet.

A Gázai övezet szomszédságában szombat este 8-ig az óvóhelyek közelében kell tartózkodniuk az izraelieknek, szüneteltetik az oktatást, és legfeljebb tíz főig gyülekezhetnek az emberek. 80 kilométeres körzetben szabad térben csak tízen, zárt helyeken legfeljebb százan gyűlhetnek össze, és szintén zárva tartanak az iskolák, óvodák.

A Hajnalhasadás hadművelet kezdete előtt az Iszlám Dzsihád több napja megtorlással fenyegetőzött, mert ezen a héten letartóztatták egyik magas rangú ciszjordániai tisztviselőjét, Bassam al-Szaadit. Izrael az utóbbi négy napban a fenyegetések miatt utakat zárt le az övezethez közeli területeken, és „különleges helyzetet” hirdetett óvatossági rendszabályokkal a helyi civil lakosság számára.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés