
Nincs változás. Izrael elnöke, Jichák Hercog szerint a terroristák által tavaly októberben elrabolt túszok kiszabadítása mindennél fontosabb
Fotó: X/Jichák Hercog
Izrael elnöke, Jichák Hercog a radikális iszlamista Hamász kezében lévő túszok kiszabadítását nevezte első és legfontosabb feladatnak kedden, amikor a Fehér Házban találkozott Joe Biden amerikai elnökkel.
2024. november 13., 10:552024. november 13., 10:55
Izrael államfője a megbeszélés sajtónyilvános részén úgy fogalmazott, hogy a közel-keleti biztonság és béke megteremtése, valamint a túszok szabadságának elérése az iráni fővárosban, Teheránban kezdődik.
Úgy vélte, Irán és a hozzá kapcsolódó közel-keleti fegyveres csoportok mindent elkövetnek, hogy kisiklassák a stabilitás, biztonság és béke érdekében tett erőfeszítéseket,
Az izraeli elnök kijelentette, hogy az Irán jelentette fenyegetés leküzdése kiemelt célkitűzés kell, hogy legyen a jelenlegi és a következő elnöki adminisztráció számára az Egyesült Államokban, és hozzátette: az iráni törekvések jelentik az antiszemitizmus fő motorját.
Jichák Hercog egyben köszönetet mondott Joe Bidennek az Izrael melletti kiállásáért, kiemelve azt, hogy a 2023. október 7-i Hamász terrortámadást követően ellátogatott Izraelbe, valamint megemlítve a leköszönő amerikai elnök erőfeszítéseit a tűzszünet elérése érdekében és fellépését az antiszemitizmus ellen.
és emlékeztetett arra, hogy az izraeli államfőhöz régi, személyes barátság fűzi.
Az amerikai elnök rövid hozzászólásában felidézte évekkel korábban, még szenátorként tett kijelentését, miszerint „nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy az ember cionista legyen”, majd hozzátette: „én egy cionista vagyok”.
Arkansas korábbi kormányzóját jelölte az Egyesült Államok következő izraeli nagykövetévé Donald Trump
Mike Huckabee baptista lelkészt, Arkansas állam korábbi kormányzóját jelölte az Egyesült Államok következő jeruzsálemi nagykövetévé Donald Trump leendő amerikai elnök kedden.
A januárban hivatalba lépő, megválasztott elnök közleményében kiemelte jelöltje Izrael melletti kiállását, és úgy fogalmazott, hogy Huckabee fáradhatatlanul dolgozik majd a béke érdekében a Közel-Keleten.
Mike Huckabee 1996 és 2007 között volt Arkansas állam kormányzója, többször védelmébe vette a ciszjordániai zsidó telepek kialakítását, és kritikusan nyilatkozott az önálló palesztin államiság megteremtésének létjogosultságával kapcsolatban.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!