
Újfent a szerb törvényhozás épülete volt a demonstráció fő célpontja
Fotó: BalkanInsight/Twitter
Erőszakos tiltakozásba torkollott szerdán is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstráció Belgrádban, és tüntettek Újvidéken is.
2020. július 09., 01:012020. július 09., 01:01
2020. július 09., 01:142020. július 09., 01:14
A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget. A törvényhozás épületéhez lovas és kutyás rendőröket is kirendeltek. Mivel a tiltakozók kedd este a parlament épületébe is megpróbáltak betörni, a belügyminisztérium az ország egész területéről Belgrádba rendelte a rendőröket, hogy a kiemelt kormányépületeket védjék.
Szerdán Sergej Trifunovic színészt, a Szabad Polgárok Mozgalmának vezetőjét néhány száz méteren át üldözték, aki végül vérző fejjel távozott a helyszínről. Bosko Obradovicot, a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetőjét pedig saját állítása szerint a rendőrök verték meg. Az ellenzéki politikusok a közösségi médiában is utcára szólították az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Aleksandar Vuciccsal, valamint a szerb kormánnyal szemben. Szerintük manipulálták a hivatalos járványügyi adatokat annak érdekében, hogy megtarthassák a június 21-i parlamenti választásokat – amelyeken elsöprő győzelmet aratott Aleksandar Vucic pártja –, és az államfő még inkább kiterjeszthesse hatalmát.
Az ellenzék szerint emellett az is hozzájárult a koronavírus-fertőzöttek számának drámai növekedéséhez, hogy a március közepén bevezetett szükségállapot és a drákói szigorú intézkedéseket követően május elején egyik napról a másikra feloldottak minden korlátozást, engedélyezték a tömeges rendezvényeket, és a választások alkalmával sem voltak szigorúak az elővigyázatossági intézkedések.
Újvidéken és Nisben a tömeg megrohamozta az Aleksandar Vucic szerb elnök által vezetett Szerb Haladó Párt irodáját.
Kedd este azt követően vonultak utcára főként fiatal tüntetők, hogy Aleksandar Vucic államfő bejelentette, a rossz járványügyi mutatók miatt feltételezhetően ismét hétvégi kijárási tilalmat vezetnek be. A demonstrálók rendőrautókat gyújtottak fel, és összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel. A szerbiai rendőrfőkapitány elmondása szerint az éjszakai összecsapásokban legalább hatvanan sebesültek meg, közöttük 43 rendőr, 23 tiltakozót előállítottak.
Mint mondta, olyan ellenzéki politikai erők szervezték a kedd esti belgrádi tiltakozást, amelyek nem tudtak bejutni a szerb parlamentbe a június 21-i választásokon, és a koronavírus-járvány miatt bejelentett korlátozó intézkedések csupán ürügyként szolgáltak számukra az erőszakos fellépéshez. Hozzátette, mégsem lesz kijárási tilalom, más korlátozó intézkedések azonban továbbra is várhatók. Az államfő azt is elmondta, hogy állítólag a bejelentett hétvégi kijárási tilalom miatt szervezték a demonstrációt. „De ha azt mondom, nem lesz kijárási tilalom, ők akkor is tüntetni fognak” – magyarázta, előrevetítve, hogy szerdán is tömegdemonstrációkra lehet számítani.
Az utóbbi 24 órában 357 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a nyugat-balkáni országban, ahol már több mint egy hete háromszáz körül mozog a napi új fertőzöttek száma. A Covid-19 betegség szövődményeibe szerdára 11-en haltak bele, az áldozatok száma összesen 341. Jelenleg 3173 aktív esetet tartanak nyilván, közülük 118-an szorulnak lélegeztetőgépre.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!