
Fotó: Twitter
Pénteken is eljutott Moszkváig egy ukrán katonai drón, az orosz illetékesek egymásnak ellentmondó információkat közöltek arról, hogy mi lett a sorsa.
2023. augusztus 11., 12:242023. augusztus 11., 12:24
Abban egyetértenek, hogy nem okozott kárt, mivel sikerült ártalmatlanítani, ugyanakkor
A dróntámadás miatt egy időre lezárták Moszkvában a Vnukovo, illetve az orosz fővárostól 150 kilométerre délnyugatra fekvő kalugai repülőteret.
Eközben több robbanás is hallatszott pénteken az ukrán fővárosban, Kijevben, a hatóságok országos légiriadót rendeltek el.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester felszólította a lakosokat, hogy maradjanak a légvédelmi óvóhelyeken. A főváros vezetése szerint a légvédelem működik, a légierő pedig arról számolt be, hogy
Klicsko a Telegramon azt írta: „Robbanások a városban. Maradjanak az óvóhelyeken!”. A városi elöljáró egyúttal beszámolt arról, hogy egy lezuhant rakéta darabjai egy városi gyerekkórház területére zuhantak, de az esetnek nincsenek sérültjei, illetve károk sem keletkeztek.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
szóljon hozzá!