Hirdetés

Irán kapcsán előrelépés történt a genfi tárgyalásokon – mondják az amerikaiak

Irán

Feszültség. Az Irán jelentette fenyegetés elhárítása volt a keddi tárgyalások legfőbb célja

Fotó: Pixabay

Bár a keddi genfi tárgyalások során „előrelépés történt”, az Egyesült Államok arra számít, hogy az elkövetkező két hétben részletes javaslatokat kap az iráni kormánytól a két fél álláspontja közötti különbségek áthidalására – közölték amerikai tisztviselők.

Krónika

2026. február 18., 11:012026. február 18., 11:01

„Előrelépés történt, de még sok részletet meg kell vitatni” – mondta a tisztviselő Irán kapcsán a CNN szerint.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szerint

Hirdetés

Irán és az Egyesült Államok megállapodott a tárgyalások „irányadó elveiről”, de további munkára van szükség.

Hozzátette, hogy a keddi tárgyalások „komolyabbak” voltak, mint a korábbi ománi tárgyalások, és „pozitívnak” minősítette őket.

Aragcsi szerint a két fél megállapodott abban, hogy elkészíti a megállapodás szövegtervezetét, és azt a következő tárgyalási forduló előtt kicseréli.

Eközben

Irán kedden biztonsági okokból lezárta a Hormuzi-szoros egy részét, mivel az Iszlám Forradalmi Gárda haditengerészeti gyakorlatokat folytat

– közölték iráni médiaforrások.

A gyakorlatra az orosz és a kínai hadiflotta is küld egységeket.

Hivatalosan a tengeri kereskedelem biztosításáról és a kalóztevékenység elleni fellépésről szólnak ezek a 2019 óta rendszeresen megrendezésre kerülő hadgyakorlatok, azonban erős üzenetet küld az Egyesült Államok felé is, amely az elmúlt időszakban haditechnikai eszközöket telepít az iráni térségbe.

Közben

J. D. Vance alelnök szintén kedden azt mondta, hogy Donald Trump elnök „néhány vörös vonalat húzott”, amelyet az iráni tárgyalók „még nem hajlandók ténylegesen elismerni és átdolgozni”.

„Most, ahogy az elnök is mondta, nagyon szeretnénk ezt diplomáciai tárgyalásokon keresztül megoldani, de az elnök minden lehetőséget nyitva hagy” – mondta Vance a Fox Newsnak, hangsúlyozva, hogy a kormányzat szükség esetén készen áll az eszkalációra.

„És egy dolog a tárgyalásokkal kapcsolatban... bizonyos szempontból jól mentek” – mondta, hozzátéve: „megállapodtak, hogy utána találkoznak, de más szempontból nagyon világos volt, hogy az elnök olyan vörös vonalakat húzott, amelyeket az irániak még nem hajlandók ténylegesen elismerni és átdolgozni”.

Mint ismeretes, Washington fő célja az, hogy megakadályozza Teheránt, hogy nukleáris programja révén atomfegyverhez jusson.

Emellett Izrael a nagy hatótávolságú rakéták gyártására irányuló iráni programot is korlátozni akarja.

Céljaik elérésére a katonai eszközök bevetését sem zárták ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
Hirdetés