Hirdetés

Iohannis elítéli, hogy Oroszország fegyverként használja az ukrán gabonaexport blokádját

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Klaus Iohannis államfő elítélte, hogy Oroszország fegyverként használja az ukrán gabonaexport blokádját, és a gabonakivitelt elősegítő tengeri folyosó kialakítását támogató „államszövetséget” szorgalmazott csütörtökön Kijevben.

Hírösszefoglaló

2022. június 16., 20:062022. június 16., 20:06

A román elnök közös sajtótájékoztatót tartott az ukrán fővárosban Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, Emmanuel Macron francia államfővel, Olaf Scholz német kancellárral és Mario Draghi olasz kormányfővel – írja az Agerpres.

Mint hangsúlyozta, megbeszélésükön az Oroszország által fegyverként használt ukrán gabonaexportról és a helyzet lehetséges megoldásairól is tárgyaltak. Elmondta,

Hirdetés

a román hatóságok mindent megtesznek, hogy exportútvonalakat biztosítsanak az ukrajnai gabona számára.

„Az orosz invázió kezdetétől több mint egymillió tonna ukrajnai gabona tranzitját biztosította a konstancai kikötő. Emellett a két ország közötti újabb határátkelők nyitásán és a széles nyomtávú vasútvonalak helyreállításán is dolgozunk” – fogalmazott. Iohannis ugyanakkor szorgalmazta, hogy az érintett szereplők bevonásával hozzanak létre egy „államszövetséget” a gabonaexportot elősegítő fekete-tengeri folyosó kialakítására irányuló nemzetközi erőfeszítések támogatására.

Az államfő beszélt arról is, hogy meg kell kezdeni az előkészületeket Ukrajna újjáépítésére.

Idézet
Valamennyien egyetértettünk abban, hogy az Európai Unióra fontos szerep hárul e tekintetben, és hatékony eszközökre lesz szükségünk”

– nyomatékosította.

korábban írtuk

Iohannis az Ukrajnában látott szörnyűségekről: elképzelhetetlen emberi tragédia, borzalmas rombolás
Iohannis az Ukrajnában látott szörnyűségekről: elképzelhetetlen emberi tragédia, borzalmas rombolás

Irpiny városát látogatta meg csütörtöki ukrajnai útja során Klaus Iohannis.

Iohannis alapvető fontosságúnak nevezte, hogy az Európai Tanács jövő heti ülésén megadják az uniós tagjelölti státuszt Ukrajnának, a Moldovai Köztársaságnak és Grúziának. „Nincs idő tétovázni. Partnereinknek szükségük van arra, hogy hosszú távon több támogatást nyújtsunk nekik, hogy segítsük őket ellenállóképességük kialakításában és abban, hogy szembe tudjanak nézni a kihívásokkal, legyenek azok hagyományosak vagy hibridek” – fogalmazott.

A román államfő ugyanakkor szolidaritását fejezte ki az ukrán néppel, kiemelve, hogy a továbbiakban is számíthatnak Románia támogatására. 

korábban írtuk

Megérkezett Kijevbe Klaus Iohannis, Emmanuel Macron, Olaf Scholz és Mario Draghi
Megérkezett Kijevbe Klaus Iohannis, Emmanuel Macron, Olaf Scholz és Mario Draghi

Megérkezett Kijevbe Klaus Iohannis – a román államfő az ukrán főváros vasútállomásán készült felvételeket osztott meg Facebook-oldalán. 


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés