
Forrósodó konfliktus. India rakétacsapásokkal válaszolt, miután Újdelhi szerint Pakisztán áll a két héttel ezelőtti kasmíri terrortámadás mögött
Fotó: viedófelvétel
India közölte, hogy szerdán kora reggel katonai műveletet indított, amely során több pakisztáni és Kasmír pakisztáni fennhatóság alatt levő részén található helyszínre is csapást mért.
2025. május 07., 08:292025. május 07., 08:29
A CNN által idézett indiai tisztségviselők szerint Szindúr hadművelet során indított rakétacsapás során kilenc helyszínt vettek célba. India és Pakisztán egyaránt ellenőrzi a vitatott kasmíri határvidék egy részét.
India azt állítja, hogy csak „terrorista infrastruktúrát” találtak el, polgári, gazdasági vagy katonai célpontokat nem – Pakisztán azonban tagadja ezt, és azt állítja, hogy hat helyszínen civileket és mecseteket ért találat.
Szubrahmanjám Dzsaisankár indiai külügyminiszter az X-en közzétett bejegyzésében azt közölte, hogy „a világnak zéró toleranciát kell tanúsítania a terrorizmussal szemben”.

India lezárta légterét a pakisztáni repülőgépek előtt az indiai NDTV műsorszóró szerda esti, hatóságokra hivatkozó tájékoztatás szerint.
A szerdai csapások több mint két héttel azt követően zajlottak, hogy terroristák Kasmír indiai igazgatás alatt álló részében turistákat mészároltak le, amiért Újdelhi a szomszédját tette felelőssé.
szerinte Rafale repülőgépek – Franciaországban gyártott kifinomult, többfeladatú vadászgépek – is a lelőtt gépek között voltak. Az indiai hatóságok egyelőre nem erősítették meg az elvesztett repülőgépek számát.
Pakisztán szerint India csapásaiban nyolc ember, köztük gyerekek haltak meg, és további 35-en megsebesültek. Az indiai hadsereg szerint három civil halt meg az indiai igazgatás alatt álló Kasmírban a határ túloldaláról érkező pakisztáni válaszcsapásban.

Két napon belül másodszor nyitottak tüzet egymásra az India és Pakisztán közötti demarkációs vonalon szolgálatot teljesítő katonák. A konfliktus háborúval fenyeget a két ország között.
Újdelhi a szomszédját tette felelőssé, miután már régóta vádolja Pakisztánt azzal, hogy a határon túlról támadó fegyveres csoportoknak ad menedéket.
Iszlámábád ezt tagadta, és korábban megesküdött, hogy megtorolja a támadásokat.
Amióta a hindu többségű India és a muszlim többségű Pakisztán a brit India véres felosztása nyomán megszületett, a két ország három háborút vívott Kasmírért.
Az utolsó, 1999-es óta többször került sor összecsapásokra, legutóbb 2019-ben, de egyik sem fajult ismét háborúvá. A kockázatok magasak; mindkét ország megerősítette hadseregét, többek között nukleáris fegyverekkel is rendelkeznek.
az amerikai külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy a kormány „szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket”.

Fegyveresek nyitottak tüzet egy belföldi turistacsoportra Kasmír egyik népszerű kirándulóhelyén, Pahalgam közelében, egy réten. A jelentések szerint sok a sebesült, többen kritikus állapotban vannak, több mint húsz ember meghalt.
A nemzetközi közösség óva int a további katonai akcióktól, az ENSZ vezetője arra szólította fel a két országot, hogy „kerüljék el a katonai konfrontációt, amely könnyen kicsúszhat az irányítás alól”.
Beszédes név
Az India által a Pakisztán elleni katonai művelet elnevezése vallási szimbolikát hordoz.
A „Szindúr hadművelet” arra a vörös festékkel festett csíkra utal, amelyet sok hindu nő visel a hajválasztékában a házasságkötés után.
Az áprilisban az India által igazgatott Kasmírban a civilek ellen elkövetett mészárlás következtében több nő megözvegyült.
A támadást követő napokban elterjedt egy kép, amelyen egy nő fekszik férje élettelen teste mellett, és a támadás áldozatai által elszenvedett fájdalom szimbólumává vált.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!