
Fotó: MTI
A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón az Igazi Csíki Sör-ügyében.
A politikus úgy fogalmazott: „Dávid és Góliát harca zajlik\", a Heineken visszaél az erejével és a hatalmával, és azt a kormány nem hagyhatja, hogy egy nagy cég a magyar érdek sérelmére tegye ezt. Elmondta, a tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatát tiltó jogszabállyal a szabad véleménynyilvánítás joga nem sérül.
A miniszter közölte azt is: csütörtök délután Csíkszeredába utazik, ahol találkozik az Igazi Csíki Sört gyártó cég tulajdonosával. (Lázár János látogatását a Króbika két nappal ezelőtt beharangozta). Úgy fogalmazott: a magyar kormány segítségét kell felajánlania a kialakult helyzetben. A székelyföldi látogatás kapcsán újságírók arról kérdezték Lázárt, megkóstolja-e az immár Igazi Tiltott Sör néven előállított és forgalmazott italt, mire a miniszter azt felelte: „nem bírom az alkoholt, óvatosnak kell lennem\". Hozzátette, csak azután fogja megkóstolni, hogy a hivatalos programnak vége. „A Heineken ágyúval lő egy verébre\" – fejtette ki Lázár, emlékeztetve arra, hogy az Igazi Csíki Sör nem ártott a nagy holland multinak. Hozzátette: kötelesség a nemzeti érdek védelme.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.