2013. január 18., 18:242013. január 18., 18:24
Áder János azt mondta: Brüsszel szívében magyar ünnep a mai, abban az országban, amely az első világháborút követően „gyermekmentő vonatok fogadásával írta be magát a szívünkbe”, s ahol 10 ezer magyar lelt új otthonra.
Kiemelte, hogy akik most állampolgársági esküt tesznek, nem arról tesznek hitet, hogy magyarok, mert eddig is azok voltak, és eskü nélkül is azok maradnak.
„Ma arra tesznek esküt, hogy Önök számára magyarnak lenni nem csupán színfolt, családtörténeti érdekesség. Arra készülnek, hogy önként, szabad választásuk alapján megerősítsék: igazi hazájuknak a magyarok országát tekintik. Azt ígérik meg, hogy kiveszik részüket abból a felelősségből, amelyet Magyarország sorsa iránt érzünk” - fogalmazott beszédében a köztársasági elnök, aki arra is kitért, hogy az eskütevők között olyan is van, akit évtizedeken át üldöztek szülőföldjén, csak azért, mert ősei nevét viselte.
Teleki Kálmán az eskütételt követően elmondta: Romániában nevet kellett változtatnia, hogy tanulhasson, valamint éveken át megfigyelte és zaklatta őt a román kommunista titkos szolgálat, a Securitate csak azért, mert egy ősi magyar arisztokrata család, a Teleki família sarja.
„Számomra nagy dolog, hogy van egy papírom is, amelyben elismerik, hogy magyar vagyok, én mindig magyarnak éreztem magamat” - jelentette ki Teleki Kálmán.
Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi nagykövete elmondta, hogy a magyar kormány kiemelt nemzetpolitikai feladatnak tekinti a határainkon kívül élő magyar közösségek megszólítását és legitim törekvéseinek felkarolását. A külképviselet vezetője úgy vélekedett, hogy ennek egyik legjelentősebb vívmánya az egyszerűsített honosítás. Kifejtette, hogy Brüsszelben a mostani a tizenötödik ilyen alkalom, és a belgiumi nagykövetségen eddig 242-en tették le az esküt. A világ több tucat pontján pedig mintegy 187 ezren tettek magyar állampolgársági esküt az egyszerűsített honosítás lehetőségének létrejötte, 2011. január 1. óta.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.