Hirdetés

Hurrikán fenyegeti New Yorkot

Az Egyesült Államok sűrűn lakott keleti partvidékét fenyegető Sandy hurrikán miatt hétfőn zárva maradnak a washingtoni szövetségi hivatalok és felfüggesztik az ENSZ New York-i központjának tevékenységét is. A vihar várhatóan hétfőn éri el az amerikai szárazföldet; hivatalok, iskolák maradnak zárva és az ENSZ is felfüggeszti tevékenységét.

MTI

2012. október 29., 12:592012. október 29., 12:59

New Yorkban leállt a tömegközlekedés. Michael Bloomberg polgármester elrendelte 375 ezer ember kitelepítését az alacsonyabban fekvő, áradás veszélyeztette területekről, a városba a nemzeti gárda egységeit vezényelték.

Elhalasztották a felújított Szabadság-szobor hétfőre tervezett átadását, zárva tartanak majd az iskolák. A korábbi terveket felülvizsgálva még elektronikus kereskedés sem lesz a New York-i tőzsdéken hétfőn a Sandy hurrikán miatt, és elképzelhető, hogy a tőzsdék kedden is zárva tartanak.

A New York-i tőzsdéken eddig csak ritkán akadályozta a kereskedést az időjárás. Hóvihar miatt 1996. január 8-án később kezdődött és korábban fejeződött be a kereskedés, az értéktőzsde 1985. szeptember 27-én viszont bezárt a Gloria hurrikán miatt.

Barack Obama amerikai elnök, aki vasárnap felkereste a szövetségi katasztrófaelhárítás (FEMA) főhadiszállását, felszólította az amerikaiakat, hogy vegyék komolyan a helyi és állami szintű hivatalos személyek utasításait. Figyelmeztetett rá, hogy a katasztrófa következményeinek elhárítása, így az áramszolgáltatás helyreállítása napokig elhúzódhat.

Obama a helyi hatóságoknak felajánlotta a szövetségi szervek támogatását. A védekezésben a FEMA mellett részt vesz az amerikai védelmi és energiaügyi minisztérium is.

A meteorológusok szerint a Sandy, amelynek magja hétfő éjjel vagy kedd hajnalban éri el az amerikai szárazföldet, feltehetően New Jersey és New York állam magasságában, a ritka hibrid \"szuperviharok\" kategóriájába tartozik, amikor a kavargó trópusi légtömegek sarkköri áramlásokkal keverednek, aminek következtében özönvízszerű esőzés és erős havazás is várható. Szokatlan összetétele, valamint amiatt, hogy halloween napján (október 31-én) is érezteti majd hatását, a hurrikánt Frankenstorm néven is emlegetik.

A viharzóna összesen mintegy 50 millió ember életét keserítheti meg, és olyan nagyvárosokra terjedhet ki, mint Boston, New York, Washington, Baltimore és Philadelphia. A hurrikán erősségű szelek a magtól számított 280 kilométer sugarú körben tombolnak, az ezt övező trópusi vihar átmérője pedig mintegy 1670 kilométer. A vihar ereje a várakozások szerint nem fokozódik, ám kiterjedése szélesedhet.

A Sandy-Frankenstorm miatt összesen ötezer repülőjáratot töröltek, az Amtrak vasútvállalat pedig hétfőtől beszűnteti az \"északkeleti folyosó\" üzemeltetését. A keleti parti olajfinomítók termelését csökkentették, és elkezdték készenléti tervek bevezetését.

A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt. Mitt Romney republikánus elnökjelölt már pénteken lemondta egy vasárnapi \"fellépését\" Virginia Beachen, ehelyett Ohio államba repült. Obama elnök szintén lemondott egy hétfői virginiai és egy keddi coloradói beszédet, és Washingtonból figyeli a fejleményeket.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés