
Fotó: Izraeli Védelmi Erők
Az izraeli hadsereg a radikális iszlamista Hamász ellen indított hadműveletét kiterjeszti a Gázai övezet egészére – jelentette be vasárnap este Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője Tel-Avivban.
2023. december 04., 08:082023. december 04., 08:08
„Az IDF (izraeli védelmi erők) kiterjeszti szárazföldi műveletét a Hamász központjai ellen szerte a Gázai övezetben” – mondta a katonai illetékes. „Az erőink szemtől szembe kerülnek a terroristákkal és végeznek velük” – tette hozzá Hagari.
Egyben közölte, hogy a délen folytatott műveletek „nem lesznek kevésbé erőteljesek” az északiaknál.
Az izraeli sajtó a nap folyamán arról számolt be, hogy izraeli csapatok a Gázai övezet déli részén is harcolnak és több lakónegyedben is kiköltözésre szólították fel a civileket. A palesztin térség északi részéből százezrek menekültek az izraeli hadművelet elől délre.
Az IDF saját közlése szerint a harcok pénteki újrakezdése óta masszív légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet déli részén.
A Gázai övezet mintegy 2,3 millió lakójából 1,8 millióan voltak kénytelenek elmenekülni otthonaikból.
Egyébként az IDF szóvivője azt is bejelentette, hogy
Elmondta, hogy a parancsnok volt a felelős az október 7-i támadás során izraeli területre végrehajtott rajtaütésekért.
„Az IDF és az ISA hírszerzési értesülései nyomán az IDF egyik vadászgépe csapást mért és megölte Hajaszam Kuvadzsarit, a Hamász Sati zászlóaljának parancsnokát. Az ő parancsnoksága alatt hajtottak végre rajtaütéseket izraeli területek ellen a Hamász terroristái október 7-én a Dél-Izraelben történt invázió és mészárlás során” – áll az IDF és az Izraeli Biztonsági Ügynökség közös közleményében, amely a sajtótájékoztatót követte.
A közlemény szerint Kuvadzsari
Az IDF november közepén vette át az ellenőrzést a Gázai övezet északi részén található al-Sati menekülttábor felett.
Az izraeli hadsereg szerint „folytatják a helyszín üldözését és likvidálják az ellenőrzésük alatt álló területet irányító minden egyes parancsnokot, ahogy [az IDF] tegnap tette a Szadzsaja zászlóalj esetében”.
Eközben Ronen Bar, a Sin Bet izraeli belbiztonsági szolgálat főnöke egy felvételen, amelyet vasárnap tett közzé a Kan közszolgálati média, kijelentette: a Izrael le fogja vadászni a radikális iszlamista Hamászt Libanonban, Törökországban és Katarban is, még akkor is, ha ez éveket vesz igénybe.
Egyelőre nem világos, hogy Bar mikor beszélt erről és kinek. A belbiztonsági szolgálat nem nyilatkozott az ügyben.
– hangsúlyozta a Sin Bet főnöke.
Bar nyilatkozatában a 11 izraeli állampolgár halálával végződő, 1972-es müncheni olimpián végrehajtott palesztin terrortámadásra adott izraeli válaszra utalt. A zsidó állam akkor célzott támadásokat indított több országban a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet tagjainak és vezéreinek megölésére. A művelet évekig eltartott.
Izrael a Hamász október 7-i, 1200 halálos áldozattal járó összehangolt támadását követően megfogadta a terrorszervezet felszámolását.
A Gázai övezetben végrehajtott izraeli válaszcsapásokban eddig több mint 15 500-an vesztették életüket a gázai egészségügyi hatóságok szerint.
A Gázai övezeten kívül a Hamász vezetői gyakran látogatnak el Libanonba, Törökországba, illetve Katarba, többen hosszabb ideje ezekben az országokban tartózkodnak. A pénteken véget ért egyhetes tűzszünet létrejöttében Katar közvetített.
Közben a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője vasárnap arról beszélt:
John Kirby, a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban kifejtette azt is, hogy az amerikai adminisztráció korábban megosztotta nézeteit és tapasztalatait Izraellel a civil lakosság védelmével kapcsolatban. Tagadta, hogy Washington bármilyen feltételhez kötné az Izraelnek juttatandó biztonsági támogatások folyósítását. Annak leállítása nem kerül szóba, a segítség folytatódik a Hamász megsemmisítése érdekében – mondta.
A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora azt is kijelentette, hogy
John Kirby a Hamász által fogolyként tartott amerikaiakat illetően úgy nyilatkozott, hogy nem rendelkeznek teljes rálátással a sorsukról, és „8 vagy 9, de inkább 9 emberről lehet szó”, valamint további egy amerikai nőt tartanak eltűntként nyilván. Megállapította, hogy az amerikai fél továbbra is törekszik a tűzszünet újraélesztésére, hogy további túszok nyerhessék vissza szabadságukat.
Lloyd Austin védelmi miniszter szombaton, a Reagan National Defense Forum, az amerikai nemzetbiztonságról szóló éves konferencián számolt be a Pentagon és az amerikai adminisztráció Izrael támogatását érintő politikájáról.
Hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok a jövőben is Izrael legszorosabb barátja marad a világon”. Hozzátette ugyanakkor, hogy
„Ismételten is világossá tettem az izraeliek számára, hogy a civilek védelme Gázában erkölcsi felelősség és stratégiai alapvetés” – fogalmazott a Pentagon vezetője. A védelmi fórumon tartott beszédében a miniszter a Hamász elleni városi hadviselést az Iszlám Állam elleni hadműveletekhez hasonlította, amelyek során az abban résztvevő nemzetközi koalíció tagjai elegendő tapasztalatot gyűjtöttek össze a civil lakosság védelmének módjaival kapcsolatban, ezt pedig megosztják Izraellel is.
Lloyd Austin megismételte az amerikai kormány sokszor hangoztatott álláspontját, miszerint Washington a palesztinok jövőjére vonatkozóan a kétállami megoldást tartja az egyetlen járható útnak, ami kivezet a konfliktusból.
Amerikai hadihajót és több kereskedelmi hajót ért támadás a Vörös-tengeren
Egy amerikai hadihajót és több kereskedelmi hajót ért támadás a Vörös-tengeren vasárnap – közölte vasárnap a Pentagon.
„Tudomásunk van a Carney amerikai romboló és kereskedelmi hajók elleni támadásokról szóló jelentésekről a Vörös-tengeren és közzétesszük az információkat, amint rendelkezésre állnak” – ismertette közleményében az amerikai védelmi tárca.
A brit hadsereg nem sokkal korábban feltételezett dróntámadásokról és robbanásokról számolt be a térségben.
Hajózásbiztonsági források a nap folyamán közölték, hogy egy konténerszállító hajót legkevesebb két drón eltalált a Vörös-tengeren.
A Pentagon nem adott tájékoztatást arról, hogy a támadásokat honnan indították. Ugyanakkor az Irán támogatását élvező jemeni húszi lázadók több támadást is elkövettek már ezeken a vizeken, illetve Izrael ellen, amely a Gázai övezetben visel hadat a radikális iszlamista Hamásszal szemben.
Nem sokkal később a húszi lázadók szóvivője közölte, hogy haditengerészeti egységeik mértek csapást a Unity Explorer és a Number Nine nevű izraeli hajókra egy rakétával és egy drónnal. Az illetékes ugyan nem fejtette ki, de azt mondta, hogy a hajókat azt követően támadták meg, hogy azok visszautasították a figyelmeztetéseiket.
A húszik szóvivője egyben kijelentette, hogy a támadások válasz voltak a jemeni nép követeléseire és a muszlim országok azon felhívására, hogy álljanak ki a palesztin nép mellett.
Névtelenséget kérő amerikai tisztségviselők ugyanakkor felfedték, hogy a támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Novemberben a jemeni felkelők elfoglalták az M/V Galaxy Leader hajót és legénységét.
A húszik a kereskedelmi hajót és 25 fős legénységét arra hivatkozva foglalták el, hogy Izrael támadást indított a Hamász ellen, amely október 7-én példátlan mértékű vérengzést hajtott végre Izraelben. A Galaxy Leadert egy japán társaság üzemelteti, de brit cég tulajdonában van, amelyet egy izraeli üzletember alapított.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.
szóljon hozzá!