Hirdetés

Hetvenöt éve nem hunytak el annyian Németországban, mint tavaly

•  Fotó: Destatis.de

Fotó: Destatis.de

Megdőlt tavaly Németországban az 1946-ban regisztrált halálozási rekord, egy év alatt egymilliónál is többen haltak meg – közölte kedden a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis), a növekedés részben a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható.

MTI

2022. január 11., 18:162022. január 11., 18:16

2022. január 11., 18:312022. január 11., 18:31

A Destatis előzetes adatai szerint 2021-ben 1 016 899 haláleset történt Németországban. A halálozások száma legutóbb 1946-ban haladta meg az egymilliót a mai Németország területén, akkor 1 001 600 halálesetet jegyeztek fel. A második világháború utáni első évben főleg a nehéz életkörülmények miatt érte el a milliós nagyságrendet a halálozások száma, a tavalyi adatokat pedig elsősorban a nagyobb népesség és az idősek magasabb aránya magyarázza.

Ugyanakkor a koronavírus-világjárványnak is van szerepe.

Hirdetés

Ezt jelzi, hogy a halálozások száma a járvány előtti időszakban rendre 1-2 százalék közötti mértékben emelkedett éves összevetésben, tavaly viszont csaknem 3 százalékkal volt magasabb, mint 2020-ban. Az adatok havi bontásban azt mutatják, hogy a halálesetek száma a – főleg a járványlassító korlátozások miatt – szinte teljesen elmaradt influenzahullám következtében februárban és márciusban az utóbbi éveket jellemző középérték alatt volt, majd a járvány harmadik hullámának idején, áprilisban és májusban ismét e szint fölé emelkedett.

A növekedés nyáron is folytatódott, és egybeesett az országra lecsapó hőhullámokkal. Augusztusban a halálozások száma visszatért az utóbbi években megszokott tartományába, majd ősszel és télen, a járvány negyedik hullámával ismét meredeken emelkedett. Így a halálesetek száma novemberben 21 százalékkal, decemberben pedig már 22 százalékkal haladta meg az előző négy év középértékét.

Jelentésében a szövetségi statisztikai hivatal kiemelte, hogy a több halálozás csak részben magyarázható az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetekkel.

A növekedéshez hozzájárulhattak a többi között a nem regisztrált Covid-19 megbetegedések, és az is emberek halálával végződhetett, hogy a járvány miatt elhalasztottak műtéteket, kontrollvizsgálatokat és szűrővizsgálatokat. E tényezők hatása azonban egyelőre nem számszerűsíthető – tették hozzá az elemzés összeállítói.

Németország az új év elején a SARS-CoV-2 omikron nevű variánsának terjedése miatt elindult ötödik járványhullám kezdeti, erősen emelkedő szakaszában tart. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában 45 690 ember szervezetében mutatták ki a vírust. Ez csaknem 50 százalékos emelkedés az egy héttel korábbi 30 561-hez képest. A járvány kezdete óta így már 7 581 381 fertőződést regisztráltak. A Covid-19 miatt 322 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 114 351-re emelkedett.

A Covid-19 elleni teljes védőoltással a németországi lakosság 72 százaléka - 59,9 millió ember - rendelkezik. A teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 43,5 százaléka – 36,2 millió ember – kapta meg. Az oltatlanok 21,1 millióan vannak, a lakosság 25,3 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyermek, akinek egyelőre nincs oltóanyag.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés