
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a nemzetegyesítés folyamatának újabb lépcsőfoka lehet a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szerdai, illetve csütörtöki budapesti ülése.
2016. november 29., 13:522016. november 29., 13:52
2016. november 29., 14:392016. november 29., 14:39
Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a határon túli magyarok helyzete nehéz, de az elmúlt időszak magyar kormányzati intézkedései erősítették a nemzethez tartozás tudatát, és elindították azt a folyamatot, amely a szülőföldön maradást és gyarapodást erősíti, illetve támogatja.
A KDNP-s politikus a demográfiai helyzetről szólva kifejtette: húsz év alatt Erdélyben 380 ezerrel, a Felvidéken 108 ezerrel, a Délvidéken 88 ezerrel, Kárpátalján 22 ezerrel csökkent a magyarok száma. A szórványterületeken még erősebb a fogyás, van olyan erdélyi megye, ahol 50 százalékos, vagy ennél is nagyobb. A problémák között említette az asszimilációt és a kivándorlást, a jogsértéseket, köztük a román korrupcióellenes hivatal magyar elöljárókat érő zaklatásait. Ezeket nemzetközi színtéren is meg kell jeleníteni – tette hozzá.
A frakcióvezető a nemzetpolitika eredményeit részletezve szólt a státustörvényről, amely elindította a nemzetegyesítés folyamatát. Kitért az állampolgársági törvényre, amely a nemzet közjogi egyesítését tette lehetővé. Felhívta a figyelmet arra, hogy Kárpátalján idén 2 milliárd forintot fordítottak a vállalkozások támogatására, s ez az összeg jövőre 5 milliárdra nő. Megemlítette az egyetemek, középiskolák támogatását, és a kinti magyar szervezetek, a civil szféra segítését. Megjegyezte: erőteljes a karitatív tevékenység, különösen Kárpátalján és Erdélyben. Harrach Péter fontosnak ítélte azt is, hogy a jól működő helyi kezdeményezéseket támogassák, és a kis helyi közösségek életben tartását segítsék.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!