
2013. január 28., 13:552013. január 28., 13:55
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el Brazíliában Dilma Rousseff elnök vasárnap a hajnali diszkótűz miatt. Az államfő - aki külföldi programját megszakítva, az Európai Unió, illetve a latin-amerikai és karibi államok gazdasági közösségének (CELAC) csúcstalálkozójáról utazott haza a hír hallatán - nemzeti tragédiának nevezte a történteket, és együttérzését fejezte ki az áldozatok családtagjaival és barátaival.
A Santa María település Kiss nevű szórakozóhelyén kitört tűzvészt a színpadon zenélő helyi rockegyüttes egyik énekese okozta: a kezében tartott eszközből szórt szikrák elérték a plafont, és tüzet fogott a mennyezeti hangszigetelő műanyag hab. Pánik tört ki, és az áldozatok nagyobb része füstmérgezésben megfulladt, másokat agyontapostak. Az esti beszámolók szerint a halálos áldozatok között 120 férfi és 113 nő volt, szinte mind fiatalok. Több mint száz embert még kórházban kezelnek, legtöbbjüket füstmérgezéssel.
Külföldi áldozatról egyelőre nem tudni, de a térségben számos egykori bevándorló, illetve azok leszármazottai élnek. A tragédia miatt számos külföldi politikus, így az említett chilei csúcstalálkozó tagjai is részvétüket és együttérzésüket fejezték ki. Magában Santa María városban 30 napos gyászt rendelt el a polgármester.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.