Hirdetés

Három gyanúsított ellen ejtették a vádat az ellopott dák műkincsek ügyében

dák

A híres coțofenești-i dák aranysisak

Fotó: Drents Museum/Facebook

A holland ügyészség ejtette a vádat három gyanúsított ellen, akik a nagy értékű dák aranykincsek – köztük a híres coțofenești-i aranysisak és három aranykarperec – ellopásával kapcsolatban kerültek a hatóságok látókörébe. Az ókori dák műtárgyakat a Drents Múzeumból vitték el 2025. január 25-én egy jól szervezett betörés során.

Krónika

2025. szeptember 05., 12:162025. szeptember 05., 12:16

A holland ügyészség közleménye szerint a három gyanúsított, bár támogató szerepet játszott a fő elkövetők mellett, nem bizonyítható, hogy tudták: cselekedeteik közvetlenül a dák kincsek lopáshoz kapcsolódnak. „Nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték arra, hogy tudatában voltak a bűncselekménynek” – idézi a németalföldi vádhatóság közleményét a Digi24.ro portál a nltimes.nl közlése alapján.

A négy gyanúsított közül egyedül egy 26 éves heerhugowaardi férfi ellen folytatódik az eljárás, őt rendszámtáblák eltulajdonításával vádolják. Az ügyészség zárt ajtók mögötti meghallgatást rendelt el az ügyében. A fő gyanúsítottak – köztük Jan B. (20) és Bernhard Z. (35) – ellen továbbra is folyik az eljárás,

Hirdetés

őket a múzeum hátsó áruszállító bejáratánál elhelyezett tűzijátékbomba felrobbantásával és a meneküléshez használt autó ellopásával is gyanúsítják.

Az autót később kiégett állapotban találták meg egy viadukt alatt. Jan B. vallomása szerint a 36 éves Douglas Chesley W. volt a rablás értelmi szerzője. A három gyanúsított jelenleg hallgatási jogukkal él, nem nyilatkoznak az ügyben.

Az ellopott tárgyak a Dácia – az arany és ezüst birodalma című kiállítás részei voltak, amely a dák civilizáció gazdagságát mutatta be. A bűncselekmény nemcsak a múzeumot, hanem a kulturális örökséget is súlyosan érintette.

Kártérítést követel Románia a dák kincsekért

A kár értékét 5,7 millió euróra becsülték, amelyet a biztosítótársaság fog kifizetni, ettől függetlenül a román állam úgy döntött, hogy kártérítést is követel Hollandiától,

mert a rablás óta majdnem kilenc hónap telt el, és az aranykincseket még mindig nem találták meg.

Még ha a tárgyakat később visszaszerzik is, Románia megtarthatja az összeg egy részét esetleges restaurálási munkálatokra, ha azok megsérültek.

A holland RTL Nieuws májusban alvilági és rendőrségi információkra hivatkozva arról számolt be, hogy a rablókat a Hollandiában betiltott Hardliners motorosbanda tagjai bérelték fel. Az akció a román alvilág megbízásából történt, hogy kiválthassák vele egy román bűnöző szabadságát.

korábban írtuk

Ellopott dák műkincsek: több millió euró kártérítést kér Hollandiától Románia
Ellopott dák műkincsek: több millió euró kártérítést kér Hollandiától Románia

A román állam úgy döntött, hogy kártérítést kér a hollandiai Drents Múzeumból ellopott négy, aranyból készült dák műtárgyért, anélkül, hogy megvárná a büntetőeljárás lezárását – értesült a Digi24.ro portál.

korábban írtuk

A román alvilág bérelte fel a dák műkincsek elrablóit – állítja egy holland hírtelevízió
A román alvilág bérelte fel a dák műkincsek elrablóit – állítja egy holland hírtelevízió

A Hollandiában betiltott Hardliners motorosbanda tagjai bérelték fel az asseni Drents Múzeumban kiállított dák műkincsek elrablóit – számolt be szerdán alvilági és rendőrségi információkra hivatkozva az RTL Nieuws.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
2026. január 15., csütörtök

Trump: továbbra is akarjuk Grönlandot, a dán külügyminiszter szerint alapvető nézeteltérések vannak

Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.

Trump: továbbra is akarjuk Grönlandot, a dán külügyminiszter szerint alapvető nézeteltérések vannak
2026. január 14., szerda

Franciaország konzulátust nyit, Dánia megerősíti a katonai jelenlétet Grönlandon

Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.

Franciaország konzulátust nyit, Dánia megerősíti a katonai jelenlétet Grönlandon
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Még mindig jóval erősebb a magyar útlevél, mint a román, bár mindkettő javított

A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.

Még mindig jóval erősebb a magyar útlevél, mint a román, bár mindkettő javított
2026. január 14., szerda

Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk

Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.

Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
2026. január 14., szerda

Újabb orosz támadások az ukrán energetikai rendszer ellen, tízezrek áram nélkül

Az orosz erők szerdára virradóra „hatalmas” támadást hajtottak végre Krivij Rih infrastrukturális létesítményei ellen, ami miatt körülbelül 45 000 villamosenergia-előfizető maradt áram nélkül – közölték a helyi hatóságok.

Újabb orosz támadások az ukrán energetikai rendszer ellen, tízezrek áram nélkül
Hirdetés
Hirdetés