
Fotó: Videófelvétel
Csokoládégyárban történt robbanás ölt meg két embert és sebesített meg többeket az Egyesült Államok keleti partján található West Readingben, helyi idő szerint péntek este. A hatóságok legalább tíz embert eltűntként tartanak nyilván.
2023. március 25., 08:472023. március 25., 08:47
2023. március 25., 08:522023. március 25., 08:52
A Philadelphiától északra fekvő West Reading városának rendőrfőnöke közölte, hogy a két halálos áldozaton és sérülteken kívül a szerencsétlenség nyomán kilenc (szombat reggeli híradások szerint tíz – a szerk.) embert eltűntként tartanak nyilván.
A helyi kórház illetékese arról számolt be, hogy nyolc embert ápolnak többnyire könnyebb sérülésekkel. A csokoládéüzem területén egy épület teljesen leomlott a detonációban, egy másik megsérült.
Az R. M. Palmer Company csokoládégyár, ahol a baleset történt, 1948 óta működik West Readingben, és elsősorban ünnepi csokoládéfigurák gyártásával foglalkozik.
Nem javítják a megállapodás esélyeit az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketerven Kijev és Európa által végrehajtott változtatások – jelentette ki vasárnap Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Advent utolsó vasárnapján a Vatikánban minden készen áll az ünnepekre, amelyek rendkívülinek számítanak, mivel a XIV. Leó pápa vezette első karácsony egybeesik az egy évvel ezelőtt Ferenc pápa indította jubileumi szentév lezárásával.
Az európai egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki az Európai Unió piacára került hamis koronavírus- és influenzatesztekkel kapcsolatban – számolt be a G4Media.
Vasárnap tömeges fegyveres támadás történt egy Johannesburg közelében fekvő településen, Dél-Afrikában – közölte a helyi rendőrség.
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
Az előző év azonos időszakához képest 2025 harmadik negyedévében közel 15 százalékkal emelkedett az Európai Unióban maradásra nem jogosult, hazájukba visszaküldött nem uniós állampolgárok száma – közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
A Benes-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával szemben állunk, Gubík László és a felvidéki magyarok mögött – írta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken a Facebook-oldalán.
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
Holtan találták csütörtökön a Providence-beli Brown Egyetemen elkövetett halálos támadás feltételezett elkövetőjét, egy portugál férfit, akit egy szintén portugál, Bostonban dolgozó egyetemi professzor meggyilkolásával is gyanúsítanak.
Az Európai Unió vezetői péntek reggel bejelentették, hogy 90 milliárd eurós finanszírozási tervet dolgoztak ki Ukrajna gazdaságának és hadseregének támogatására a következő két évre.
szóljon hozzá!