Hirdetés

Hakuna matata, Iohannis! – kiabálták Tanzániában, majd vízbe vetették magukat a román elnöki házaspár portréival (VIDEÓ)

•  Fotó: Youtube

Fotó: Youtube

Sajátos módon köszöntek el Tanzániában a látogatását ott befejező Klaus Iohannis román elnöktől és feleségétől, Carmen Iohannistól: „megúsztatták” a képmásaikat.

Krónika

2023. november 20., 12:452023. november 20., 12:45

2023. november 20., 12:472023. november 20., 12:47

A tíznapos afrikai látogatáson tartózkodó elnököt Zanzibár szigetén búcsúztatták a helyi szokás szerinti szertartással.

Ennek értelmében a sajtó beszámolója szerint ha a távozó kedves vendégek arcképét a tengerbe vetik, ez megóvja őt a bajtól út közben.

Hirdetés

Így aztán – amint az az eseményről készült videókon is látható – helybeliek egy csoportja előbb Klaus Iohannis, majd felesége portréját állta körül, majd miután köszöntötték őket, a csoport egyik tagja megragadta a képet, és mint akit puskából lőttek ki, vágtatni kezdett a tenger felé, majd az arcmással együtt belevetette magát.

Mindeközben a „Hakuna matata!” – Az oroszlánkirály című rajzfilmből is ismert – szuahéli nyelvű biztatást skandálják, ami annyit tesz: Semmi gond, minden rendben, ne aggódj, esetleg vedd könnyedén.

Amit a szertartást egyébként látható élvezettel végigasszisztáló Iohannis-házaspár meg is fogadott, hiszen a jelek szerint felhőtlenül telik az afrikai körút, amelyen Kenyában szafariztak is, majd hétfőtől már a Zöld-foki Köztársaságban folytatódik a körút.

Amely kapcsán fölmerült, hogy igencsak kétséges, milyen gazdasági vagy politikai hasznot hozhat Románia számára.

korábban írtuk

A miniszterelnökön kéri számon a szélsőséges AUR, hogy miért adott pénzt a kormány Iohannis utazgatásaira
A miniszterelnökön kéri számon a szélsőséges AUR, hogy miért adott pénzt a kormány Iohannis utazgatásaira

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) meghívta Marcel Ciolacut november 27-ére a képviselőházba A kormányfő órája elnevezésű vitára. Az ellenzéki párt az elnöki hivatal költségvetésével kapcsolatban vár magyarázatot a miniszterelnöktől.

korábban írtuk

Igencsak véleményes, hogy nagy téttel bíró látogatás vagy csupán késő őszi nyaralás Iohannis afrikai körútja
Igencsak véleményes, hogy nagy téttel bíró látogatás vagy csupán késő őszi nyaralás Iohannis afrikai körútja

Egy évvel második ötéves mandátumának lejárta előtt afrikai körútra indul Klaus Iohannis államfő – fölmerül azonban a kérdés, hogy a meglehetősen borsos árú utazgatásnak lesz-e valamilyen konkrét politikai vagy gazdasági hozadéka Románia számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Orosz nagykövet: a Nyugat egy Oroszország elleni háborúra készíti fel Moldovát, ezért felfegyverzi

A nyugati országok felfegyverzik a Moldovai Köztársaságot, és felkészítik egy Oroszországgal vívandó háborúra – állította Oleg Ozerov chișinăui orosz nagykövet egy, a TASZSZ-nak adott interjúban.

Orosz nagykövet: a Nyugat egy Oroszország elleni háborúra készíti fel Moldovát, ezért felfegyverzi
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Védelmi miniszter: nem hogy kivonták volna az amerikai katonákat, de több százzal többen vannak

Bukarest nem kapott olyan jelzéseket, hogy az Egyesült Államok jelentősen csökkenteni akarná Romániában állomásozó katonái számát – jelentette ki Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem hogy kivonták volna az amerikai katonákat, de több százzal többen vannak
2026. augusztus 31., hétfő

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó

A Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti csúcstalálkozóra kizárólag a már megkötött megállapodások hivatalossá tétele céljából kerülhet sor – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap.

Moszkva közölte, mikor jöhet létre a Trump, Putyin és Zelenszkij közötti találkozó
2026. augusztus 31., hétfő

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte

Több mint egy hónap után ismét fellángoltak a harcok Irán és az Egyesült Államok között: Irán vasárnap megtorlást hajtott végre az amerikai erők ellen, miután az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket támadott meg – közölte egy amerikai illetékes.

Irán és az Egyesült Államok hadserege egy hónap után ismét egymást lőtte, az olajár is megérezte
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.