
Fotó: Facebook/U.S. Pacific Fleet
Tengeri hadgyakorlatot tartott kedden a dél-koreai, az amerikai és a japán haditengerészet a dél-koreai Dzsedzsu sziget környékén.
2023. augusztus 29., 12:032023. augusztus 29., 12:03
A dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint a műveleten
Joe Biden amerikai elnök, Kisida Fumio japán miniszterelnök és Jun Szuk Jol dél-koreai elnök néhány hete állapodtak meg Camp Davidben a biztonsági együttműködés szorosabbá tételéről. Kiemelték: igyekeznek összehangolni az indiai- és csendes-óceáni térséget, illetve a Koreai-félsziget régióját fenyegető kihívásokra adott válaszaikat. Nem sokkal a találkozót követően Jun Szok Jol úgy fogalmazott, hogy a három ország kapcsolataiban új korszakot kezdtek, és amennyire fokozódik a provokáció és a fenyegetés Phenjanból, annyival erősebbé válik a kötelék Szöul, Tokió és Washington között.
A dél-koreai és az amerikai hadsereg a múlt héten már megkezdte közös nyári hadgyakorlatát, amelynek egyik célja éppen az, hogy
Phenjan többször tiltakozott a szomszédjában zajló hadgyakorlatok ellen, Kim Dzsongun észak-koreai vezető pedig azt vetette az Egyesült Államok és szövetségesei szemére, hogy a világ legveszélyesebb vizeivé teszik a koreai partszakaszt, és immár az atomháború veszélye is fennáll.
hozzátéve, hogy a haditengerészet is részt vesz Észak-Korea nukleáris elrettentési stratégiájában, hogy elvegye az ellenség kedvét a háborútól. Bejelentette, hogy a hadsereget újabb taktikai atomfegyverekkel fogják felszerelni.
A vezető – akinek szavait a KCNA észak-koreai állami hírügynökség idézte – hétfőn, az észak-koreai haditengerészet napja alkalmából, lánya társaságában felkereste a haditengerészet több központját is.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
Az orosz erők szerdára virradóra „hatalmas” támadást hajtottak végre Krivij Rih infrastrukturális létesítményei ellen, ami miatt körülbelül 45 000 villamosenergia-előfizető maradt áram nélkül – közölték a helyi hatóságok.
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
Grönland inkább Dániához akar tartozni, mint az Egyesült Államokhoz – jelentette ki Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök kedden.
szóljon hozzá!