
Fotó: Facebook/FC Hermannstadt
A phenjani rezsim egy probléma, amelyről „gondoskodni fognak" – jelentette ki csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, miközben feltételezések szerint a phenjani hadikommunista rezsim újabb, immár hatodik nukleáris tesztjét készül végrehajtani.
2017. április 14., 08:152017. április 14., 08:15
2017. április 14., 10:192017. április 14., 10:19
Trump azt követően hozta szóba Észak-Koreát, hogy újságírói kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy az Egyesült Államok hadserege első alkalommal vetette be legerősebb nem nukleáris bombáját a nap folyamán harci körülmények között Kelet-Afganisztánban.
Újságíróknak válaszolva az amerikai elnök elmondta: közömbös, hogy a harceszköz afganisztáni bevetése üzenetet küldhet-e az észak-koreai vezetésnek, amely nukleáris, és más jellegű fegyverrendszerek kifejlesztésén fáradozik. Trump kijelentette: „Észak-Korea probléma, amelyről gondoskodni fognak”.
Az amerikai elnök az észak-koreai rezsim szinte egyetlen támogatójának számító Kínát akarja rábírni arra, hogy segítsen Phenjan féken tartásában, ugyanakkor Trump az elmúlt hetekben jelezte, hogy kész egyedül is kezelni az ügyet.
Trump a múlt héten Washingtonban találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, kedd este pedig telefonon is beszélt vele. Hszi az észak-koreai atomválság békés megoldását szorgalmazta. Trump mindazonáltal kedden ismét megerősítette: Peking nélkül is kész „megoldani a problémát”. A Carl Vinson repülőgép-hordozó vezetésével az amerikai hadsereg hadihajórajt vezényelt a Koreai-félsziget közelébe vasárnap.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.