
Fotó: Képernyőmentés
Legalább 10 ember meghalt és hárman megsérültek, amikor egy golyóálló mellényt viselő fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalóban – jelentette szombaton az amerikai sajtó.
2022. május 15., 08:432022. május 15., 08:43
2022. május 15., 08:582022. május 15., 08:58
A nevük elhallgatását kérő rendvédelmi tisztviselők azt közölték az AP amerikai hírügynökséggel, hogy az elkövetőt őrizetbe vették.
és a New York állambeli Buffalótól körülbelül 200 mérföldre délkeletre fekvő Conklin városából érkezett a helyszínre, hogy elkövesse tettét. A férfit még szombat este kihallgatta az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) is.
körülbelül 3 mérföldre (csaknem 5 kilométerre) északra Buffalo belvárosától. A rendőrök lezárták az áruház parkolóját.
A szemtanúk beszámolója szerint a fegyveres a golyóálló mellényen kívül katonai stílusú ruházatot is viselt, és a húszas évei elején járó fehér férfinek tűnt. „Ott állt, a fegyvert az állához szorította. Mi folyik itt? – kérdeztük. Levette a sisakját, eldobta a fegyvert, és a rendőrök elfogták” – számolt be az esetről a 20 éves Braedyn Kephart.
Kathy Hochul, New York állam demokrata párti kormányzója azt írta a Twitteren, hogy „szorosan figyelemmel kíséri a szülővárosa, Buffalo egyik élelmiszerboltjában történt lövöldözést.” Közlése szerint az állami tisztviselők felajánlották segítségüket a helyi hatóságoknak.
Az Erie megyei seriff hivatala közölte, hogy a teljes rendelkezésre álló személyzetét arra utasította, hogy segítsenek a buffalói rendőrségnek. Anthony Coley, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy Merrick Garlandot, a tárca vezetőjét is tájékoztatták a lövöldözésről. A bűntény alig több mint egy évvel azután történt, hogy 2021 márciusában, a Colorado állambeli Boulder egyik élelmiszerboltjában egy fegyveres 10 embert megölt.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!