
Azért tört be vezető amerikai politikusok számítógépeibe, hogy fényt derítsen arra, miért működik rosszul az amerikai politika – ezzel indokolta tettét a Guccifer „művésznéven” elhíresült aradi hacker, Marcel Lehel Lazăr, aki először nyilatkozott a sajtónak azt követően, hogy büntetése letöltése után szabadlábra helyezték az Egyesült Államokban.
2023. január 19., 14:092023. január 19., 14:09
2023. január 19., 14:282023. január 19., 14:28
A The Interceptnek adott interjúban a hacker, aki négy évet töltött egy Pennsylvania állambeli szövetségi börtönben, elmondta: szerette volna feltárni az okot, amiért az Egyesült Államok politikája diszfunkcionálisan működik, ehelyett azonban egy sokkal furcsább és banálisabb világra bukkant.
– mondta.
A hacker, akinek sikerült a Clinton- és a Bush-dinasztia levelezésébe is betekintést nyernie, úgy értékelte, hogy kudarcot vallott a próbálkozása.
Guccifer egyik legfontosabb öröksége az, hogy a Clinton család egyik ismerőse, Sidney Blumenthal levelezéséből olyan információkhoz jutott, amelyek alapján Hillary Clinton korábbi külügyminiszter magán e-mailfiókot használt hivatalos ügyek intézésére, ami hosszú ideig tartó botrányt robbantott ki, ami muníciót adott a jobboldalnak, köztük Donald Trump később megválasztott republikánus jelöltnek Clinton ellen az elnökválasztási kampányban.
2018-ban aztán az amerikai illetékesek tizenkét orosz hírszerzőt gyanúsítottak meg azzal, hogy ők álltak az utóbbi támadások mögött.
Lazăr az interjúban elmondta: dühös amiatt, hogy annak ellenére, hogy fényt derített a Clinton által elkövetett rendellenességekre, majd együttműködött a szövetségi hatóságokkal, mégis börtönbe került, miközben Clintonnak nem kellett jogi következményekkel szembe néznie.
„Ekkora képmutatást, ugyan már – mondta. Megfizettem mindenért. Az embereknek biztosítani kell a magánélethez való jogot. De ez nem olyan, mintha azt akartam volna kifürkészni, hogy miről beszélgetnek a szomszédaim. Azt akartam megtudni, miről beszélgetnek ezek a fickók az Egyesült Államokban. Biztos voltam benne, hogy rossz dolgok történnek. Ez volt az ok, amiért azt tettem, amit tettem, nem valami egyéb sötét ok. Amit tettem, helyes volt” – mondta Guccifer, aki először tért haza Romániába 2014-es őrizetbe vétele óta, jelenleg pedig emlékiratain dolgozik.
Guccifert 2014-ben Romániában ítélték el először jogosulatlan adatszerzés miatt. Hét év börtönt kapott, majd kiadták az Egyesült Államoknak, ahol beismerte bűnösségét védett számítógéphez való jogosulatlan hozzáférésben és személyazonossággal való visszaélésben. 2016-ban 52 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
Így például az általa ellopott információkból derült fény arra, hogy George W. Bush volt elnök szabad idejében fest, vagy hogy édesapja, George H. Bush volt elnök kórházi kezelésre szorult.
Guccifer hozta nyilvánosságra azt is, hogy Colin Powell volt külügyminiszternek állítólag szerelmi viszonya volt Corina Crețu román szociáldemokrata politikussal, jelenlegi regionális politikáért felelős uniós biztossal. Az információt Powell cáfolta.
Lazăr ugyanakkor azt is állította, hogy sikeres hackertámadást hajtott végre Hillary Clinton magán számítógépe ellen a Clinton-házaspár Chappaquában lévő villájában, ám ezt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, James Comey határozottan cáfolta.
Később maga Guccifer is beismerte, hogy ebben hazudott. Ám Hillary Clinton egyik jelenlegi tanácsadójának, Sidney Blumenthalnak a számítógépébe sikerült behatolnia, és nyilvánosságra is hozott információkat a Clinton és Blumenthal közti levelezésből. Tulajdonképpen ennek nyomán derült ki, hogy Hillary Clinton külügyminiszterként a hivatalos ügyei egy részét nem a külügyminisztérium biztonságos rendszerén, hanem a magánszerverén keresztül bonyolította.
Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.
A lipcsei repülőtéren robbanószerrel felszerelt drónnal tervezett, de meghiúsult támadás újabb eszkalációt jelent az Unió területén – jelentette ki Ursula von der Leyen.
Ismét kölcsönös katonaik csapásokba torkollott az Egyesült Államok és Irán közötti ellentét: az amerikai hadsereg kedden újabb támadásokat hajtott végre Irán ellen.
Egyre mélyül a konfliktusNémetország és Oroszország között, miután Oroszországnak tulajdonított drónokat találtak a lipcsei repülőtéren.
Oroszországnak nincs sem oka, sem terve arra, hogy megtámadja a balti NATO-országokat – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden Vlagyivosztokban az Interfax hírügynökségnek.
A szlovák kormány jóváhagyta, hogy alacsonyan repülő légi célpontok észlelésére alkalmas radarokat és az azokat kezelő személyzetet küldjön Romániába – jelentette be kedden Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
Csapást mért az orosz hadsereg az Isaccea és Orlivka közötti komphatárátkelő ukrán oldalán álló létesítményeire kedden.
szóljon hozzá!