
Fotó: Facebook/Giorgia Meloni
A békét Ukrajna támogatásával lehet elérni Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint, akinek kormánya a felsőházban is bizalmat kapott szerda este.
2022. október 27., 10:052022. október 27., 10:05
A szenátus 115 igen, 79 nem szavazattal és 5 tartózkodással bizalmat adott a Meloni-kormánynak, miután a képviselőház többsége már kedden támogatásáról biztosította. Giorgia Meloni ugyanazt a beszédet nyújtotta be a felsőházban, melyet az alsóházban mondott el. A frakciók szándéknyilatkozataira válaszolva a kormányfő kitért az ukrajnai háborúra.
„Hacsak nem akarjátok azt állítani, hogy a békét megadással lehet elérni, a békét Ukrajna támogatásának folytatásával lehet elérni, lehetővé téve számára a védekezést”. Hozzátette: „azon dolgozunk, hogy igazságos béke szülessen, de meg kell értenünk, hogy az miként érhető el: békét nem lehet teremteni szivárványszínű zászlók lobogtatásával a tereken”. Giorgia Meloni arra utalt, hogy a pacifisták ilyen zászlókkal tüntetnek.
A jobboldali miniszterelnök beszédében egyebek között bejelentette, hogy fel akarja emelni a készpénzbefizetések felső határát a jelenlegi kétezer euróról tízezer euróra. A koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt források felhasználásának felgyorsítását ígérte, miután a tavaly az előirányzott 42 milliárd euróból Róma csak 21 milliárdot használt fel.
A párt- és frakcióvezetők felszólalásai között várakozás előzte meg a Hajrá Olaszországot (FI) elnöklő Silvio Berlusconi szavait, aki kilenc év után tért vissza a parlamentbe, ahonnan 2013-ban adócsalás miatti jogerős ítélet miatt zárták ki. Berlusconi örömét fejezte ki, hogy éppen akkor térhetett vissza a szenátusba, amikor az olaszok ismét a jobbközépre bízták a kormányzást.
Korábban fenntartást váltottak ki Giorgia Meloni részéről is Berlusconi kijelentései, miszerint továbbra is szoros baráti kapcsolatot ápol az orosz elnökkel, és a háborúért az ukrán elnököt tartja felelősnek.
Berlusconi most azt hangoztatta, hogy a Hajrá Olaszország és ő személyesen sohasem hozott olyan nemzetközi politikai döntést, amely ne a nyugat és a szabadság mellett foglalt állást.
A jelenlegi helyzetben „nem tehetünk mást, mint hogy védjük Ukrajna jogait. (...) A békén kell dolgoznunk, teljes összhangban szövetségeseinkkel, és az ukrán nép akaratát tiszteletben tartva” – mondta Silvio Berlusconi. Megjegyezte, elkötelezettségét senki sem vonhatja kétségbe.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!