
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Israel Ministry of Defense
Egyiptom átfogó és kölcsönös tűzszünetre szólította fel a feleket, az Iszlám Dzsihád elfogadta a feltételeket – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap este.
2022. augusztus 07., 22:522022. augusztus 07., 22:52
Egyiptom a felhívásban kijelenti, „erőfeszítéseket tesz, és elkötelezett amellett, hogy kiszabadítsák” az Iszlám Dzsihád letartóztatott tagjait, Bassam al-Szaadit és Kalil Avadét, akiknek a szervezet szabadon engedését kéri.
Muhamad al-Hindi, az Iszlám Dzsihád politikai szárnyának szóvivője megerősítette, hogy a szervezet egyetértett a gázai tűzszünetről szóló egyiptomi javaslattal, melyet helyi idő szerint 23:30-ra hirdettek meg.
Előzőleg vasárnap délután Jaír Lapid miniszterelnök találkozott a dél-izraeli önkormányzati vezetőkkel, akiknek azt mondta, hogy Izrael elérte céljait három nap alatt az Iszlám Dzsihád elleni harcokban, és semmi haszna nincs a Hajnalhasadás hadművelet további folytatásának.
Izrael pénteken – több mint egy év viszonylagos nyugalom után – indította meg Hajnalhasadás nevű hadműveletét a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen, mert azok megtorlással fenyegettek egyik magas rangú ciszjordániai tisztviselőjük, Besszám esz-Szaadi letartóztatása miatt. Az akcióban az izraeliek végeztek Tejszír al-Dzsabarival, az Iszlám Dzsihád észak-gázai parancsnokával, majd vasárnap Hálid Manszúrral, a déli rész katonai vezetőjével.
A várható tűzszünet ellenére a felek vasárnap este 8 után is folytatták a rakétaháborút, a Gázai övezetből több mint 50 rakétát lőttek Izrael felé fél óra alatt. Izrael számos déli és központi településén szólaltak meg a légvédelmi figyelmeztetések. Tel-Aviv, Asdód, Beér-Seva, Rison Lecion, Askelón, Javne lakói siettek az óvóhelyekre.

A Gázai övezetből mintegy nyolcvan rakétát indítottak Izrael központi és déli részei felé péntek este, Izrael mozgósítani kezdte tartalékos erőit – jelentette a helyi média.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!