
Meglepetésre Francois Fillon volt miniszterelnök a szavazatok 44 százalékával nyerte meg a francia jobboldal elnökjelölt-állító választás első fordulóját. Nicholas Sarkozy a szavazatok 21 százalékával a harmadik helyen végzett, és így nem jutott be a jövő vasárnapi második fordulóba.
2016. november 21., 10:422016. november 21., 10:42
2016. november 21., 11:282016. november 21., 11:28
„Minden franciának azt üzenem, hogy komoly változást okozunk Franciaországban\" – mondta Fillon vasárnap este a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak előválasztása szavazatai több mint 90 százalékának összesítését követően.
„Az első forduló méltó és felelősségteljes volt. Azok a riválisaim, akik nem jutottak be a második fordulóba, a demokráciát szolgálták. A vereség nem alázhat meg senkit, hiszen mindenkire szükségünk van. Szeretettel gondolok Nicolas Sarkozyre, Franciaország volt elnökére” – tette hozzá az előválasztás első fordulójának győztese. A volt államfő a szavazatok 21 százalékával a harmadik helyen végzett, és így nem jutott be a jövő vasárnapi második fordulóba.
Nicolas Sarkozy volt államfő (2007-2012) elismerte vereségét és gratulált a második fordulóba jutott két politikusnak, arra kérve választóit, hogy a november 27-i második fordulóban Francois Fillont támogassák, aki államfősége idején öt évig a kormányt vezette. A volt államfő azt is bejelentette, hogy visszavonul a politikai élettől. „Eljött az ideje, hogy több magánéleti szenvedéllyel és kevesebb közéleti szenvedéllyel folytassam az életet. Sok sikert, Franciaország! Minden, ami Franciaországot érinti, engem is érint személyesen. Nem érzek keserűséget, a legjobbakat kívánom a hazámnak\" – fogalmazott a volt köztársasági elnök.
A visszafogott, komoly és felidegesíthetetlen ember hírében álló, 62 éves Fillon az elemzők legnagyobb meglepetésére az utolsó héten zárkózott fel Nicolas Sarkozy és a sokáig élen álló volt külügyminisztere, Alain Juppé mögé, aki sokáig az előválasztás favoritjának számított, de végül csak a második helyen, a szavazatok 28 százalékával jutott be a második fordulóba.
Francois Fillon jelentkezett a leginkább jobboldalinak tekinthető gazdasági programmal – amely jelentős megszorításokat, a közszférában félmilliós leépítést és a 39 órás munkahét visszaállítását irányozza elő -, és a társadalmi kérdésekben is konzervatív intézkedéseket ígér „a liberális és a tekintélyelvű jobboldal szintéziseként”. A bevándorlás „szigorúan minimálisra csökkentése” és a „nemzeti szuverenitás” helyreállítása is fő céljai közé tartozik, valamint az Oroszországgal való közeledést is fontosnak tartja.
A volt kormányfő jogi tanulmányokat végzett, 27 évesen lett a nemzetgyűlés akkor legfiatalabb tagja, majd 1993 és 2005 között valamennyi jobboldali kormány tagja volt államtitkárként és miniszterként. Szenvedélyes autóversenyző, gyakorló katolikusként öt gyermek édesapja, felesége walesi származású.
A francia jobboldal november 27-én tartja az elnökjelölt-állító választás második fordulóját. Az elnökválasztás első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!