2013. január 13., 19:312013. január 13., 19:31
A francia védelmi miniszter elmondta: a támadás péntek délután 4 óra körül történt, a mali hadsereget segítő francia erők „több terrorista egységet megsemmisítettek”, és „megállították előrenyomulásukat”.
„Ebben a heves harcban egy pilóta halálosan megsebesült” – közölte Le Drian. A tisztet a legközelebbi egészségügyi központba, Mopti kórházába szállították, ahol belehalt sérüléseibe. A miniszter közlése szerint a Gazelle típusú helikopter pilótáját gyalogsági kézifegyverrel sebesítette meg egy iszlamista.
A Malit támogató francia katonai művelet egy, az afrikai szavannákon előforduló macskaféle ragadozóról a Szervál nevet kapta. Ennek részeként – mint a francia védelmi miniszter elmondta – pénteken francia erők érkeztek Bamakóba, a mali főváros védelmének és a francia állampolgárok biztonságának megerősítésére. Maliban jelenleg mintegy 6 ezer francia állampolgár tartózkodik. A miniszter tájékoztatása szerint a francia erők megerősítése jelenleg is folyamatban van, „vagyis néhány száz francia katona vesz részt az akcióban”.
A francia védelmi minisztériumnak a France 2 közszolgálati televízió által közzétett felvételei szerint a francia erőket Csádból irányítják át Maliba. Edouard Guillaud vezérkari főnök a sajtótájékoztatón elmondta: a Szervál művelet stratégiai szintű parancsnoksága Párizsban működik a védelmi miniszter és a köztársasági elnök mellett, Maliban egy „taktikai szintű” parancsnokság irányít. A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a mali katonai beavatkozásnak nincs köze a francia kommandósok szomáliai túszszabadítási kísérletéhez, amelynek során a francia túsz életét vesztette. Franciaország a mali vezetés sürgős kérésére avatkozott be az iszlamista fegyveresek előrenyomulásának megállítására. François Hollande államfő szombaton közölte: Franciaországnak a katonai beavatkozással Maliban „nincs más célja, mint a terrorizmus elleni harc. A brit miniszterelnöki hivatal tegnap közölte: a brit kormány légi logisztikai segítséget nyújt Franciaországnak a Maliban zajló francia hadműveletekhez.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.