Forgatókönyvek egy háborúra

Diplomáciai források szerint Irán újraindította az urándúsítási programját

2006. február 14., 00:002006. február 14., 00:00

Diplomáciai források szerint Irán tegnap ténylegesen megkezdte a kutatási célú urándúsítással összefüggő munkálatok felújítását a natanzi kísérleti üzemben. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) március 6-i ülésén értékeli majd ki a kormányzótanácsának február 4-i határozatában megfogalmazott követelésére adott teheráni választ. Az ENSZ nukleáris ügyekben illetékes szakosított szervezete azt követelte szóban forgó határozatában, hogy Irán függessze fel minden urándúsító tevékenységét.
Nem véletlen, hogy az Oxford Research Group vezető brit stratégiai elemzőcsoport tegnapi jelentése szerint egyre kisebb az esélye a válság békés megoldásának. Az egyetemi szakértőkből álló, adományokból fenntartott szervezet forgatókönyve szerint az Irán elleni katonai akció jelenleg kevésbé valószínű ugyan, mint az iraki háború volt fél évvel annak kitörése előtt, de ez a helyzet változhat.
A jelentés szerint a Perzsa-öböl térségét a következő három évtizedben rendkívüli geopolitikai fontosságúvá teszi az a tény, hogy az Egyesült Államok olajimport-függősége évről évre növekszik, és az is, hogy most már Kína is hasonló helyzetben van. Az Egyesült Államok számára pedig elfogadhatatlan, hogy egy olyan „lator” állam, mint Irán, nukleáris kapacitás birtoklásának akár csak a közelébe is jusson. Így ha a diplomáciai erőfeszítések zsákutcába jutnak, valószínűleg megkísérlik elpusztítani „a feltételezett iráni atomfegyver-fejlesztő infrastruktúrát”. A jelentés szerzői nem zárják ki, hogy ezt az izraeli légierő fogja megtenni, hiszen Izrael 1981-ben egy iraki kísérleti atomreaktort már elpusztított. Ha az Egyesült Államok indítja meg a támadást, annak két alapvető célja lenne: legalább öt évvel, de inkább hosszabb időre visszavetni az iráni atomfegyverkezési terveket, és egyben megmutatni azt is, hogy az amerikai kormány kész a katonai fellépésre egyéb, általa elfogadhatatlannak tartott iráni tevékenységek ellen. Ilyen például Irán Irakban történő esetleges beavatkozása. Az Oxford Research Group szerint rendszerváltást előidéző átfogó szárazföldi hadműveletekre nem kerülhet sor, mert ahhoz legalább 100 ezer fős haderőt kell felvonultatni, erre azonban az Irakban 150 ezres kontingenst állomásoztató Egyesült Államok most nem képes, és koalíciós partnereket sem találna ehhez. A támadást teljes egészében a légierő és a haditengerészet hajtaná végre, a helyszínen állomásozó harci gépekkel, illetve amerikai területről felszálló hadászati bombázókkal.
A támadás egyik fő célpontja az iszfaháni nukleáris technológiai központ lenne, ahol számos kísérleti reaktor, urániumátalakító és üzemanyaggyártó laboratórium működik. A busehri új, ezer megawattos reaktor is a célpontok között lenne, de mivel ezt az idén feltöltik fűtőelemekkel és beindítják, a létesítmény burkolatát elpusztító támadás esetén a sugárzó anyag Kuvaitig, Szaúd-Arábiáig és az emírségekig is eljutna, az emberi tényező mellett súlyos következményeket okozva a világ legsűrűbb olajkitermelő infrastruktúrájának működésében is.
A jelentés szerint az egyik legnyilvánvalóbb iráni megtorló lépés az Irán és Omán között húzódó Hormuzi-szoroson áthaladó olaj- és földgázszállítmányok feltartóztatása lenne, ezért járulékos akcióként szükségessé válna a parti rakétaütegek és az egyébként kis iráni haditengerészet elpusztítása is. A szakértők a lehetséges iráni válaszlépések között említik a dél-libanoni Hezbollah fegyveres csoport további katonai akciókra ösztönzését. Mivel a Hezbollah most már nagy mennyiségű olyan fegyverrel bír, amelyek elérik Haifát és más izraeli településeket, erőteljes izraeli válaszcsapás várható, ami tovább mélyítené a válságot.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra
2025. szeptember 07., vasárnap

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése

Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.

Orbán Viktor: a következő lehet az EU utolsó közös költségvetése
2025. szeptember 07., vasárnap

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten

Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.

Két perc alatt kifosztották, hat óra alatt lebuktak – a két moldovai ATM-rabló rollerrel menekült Budapesten
2025. szeptember 07., vasárnap

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak

Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.

Romániai sérültjei is vannak az M43-as autópályán történt magyarországi karambolnak
2025. szeptember 07., vasárnap

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter arra kérte magyar kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy találkozzanak és tárgyaljanak a vitás kérdésekről Ukrajna EU-tagságával kapcsolatban.

Az ukrán külügyminiszter közvetlen párbeszédre hívta magyar partnerét Ukrajna EU-csatlakozásáról
2025. szeptember 07., vasárnap

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek

Több százan tüntettek szombaton Londonban a brit kormány által nyáron betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett. A rendőrség összecsapásokról számolt be, és sok palesztinpárti tüntetőt őrizetbe vett.

A betiltott Palestine Action palesztinpárti szervezet mellett tüntettek Londonban, számos tüntetőt őrizetbe vettek
2025. szeptember 06., szombat

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

Putyinnak válaszul Zelenszkij Kijevet javasolta az ukrán–orosz csúcstalálkozó helyszínének
2025. szeptember 06., szombat

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért – jelentette ki Erdő Péter bíboros.

FRISSÍTVE – Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben