
Polgárháborús állapotok. Szerbiában nem csitul az erőszak az ellenzéki és a kormánypárti szimpatizánsok között
Fotó: Instagram
Több szerbiai városban is összecsaptak az ellenzéki tiltakozók a rendőrökkel csütörtök este, Újvidéken emellett felgyújtották a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) helyi irodáját.
2025. augusztus 15., 10:592025. augusztus 15., 10:59
Ivica Dacsics belügyminiszter tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán 37 embert állítottak elő, az összecsapások során ugyanis Belgrádban 26, Valjevóban hét, Pancsován pedig kilenc rendőr sérült meg.
Az ellenzéki tiltakozók között is vannak sérültek, az ő számuk azonban ismeretlen.
Újvidéken – ahol tavaly november elsején leszakadt a vasúti pályaudvar előtetője 16 ember halálát okozva – mindennaposak a tiltakozások.
Egy nappal korábban is randalíroztak az irodánál, amit Alekszandar Vucsics köztársasági elnök az Informer televíziónak adott interjúban úgy kommentált, „szerencse, hogy nem tartózkodtak SNS-tagok az irodában, élve akarták felgyújtani az embereket”.

Sikerült megőrizni a békét, és nem lesz polgárháború Szerbiában – közölte Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök azt követően, hogy ellenzéki tüntetők csaptak össze a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistáival és rendőrökkel Újvidéken szerda este.
Az elnök hozzátette, mindenkinek, aki felelős az erőszakért, felelnie kell. Véleménye szerint a történteket külföldről szervezték.
Reményét fejezte ki, hogy a napokban látható erőszak nem Szerbia jövőjét jelenti, és hozzátette,
Az újvidéki tragédiát követően, kilenc és fél hónappal ezelőtt országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak.
Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupció gyanúja miatt indított nyomozást.
Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek.
A követelések között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése.
Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott.
Goran Vesics építésügyi miniszter tavaly júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.
A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djurics és Milos Vucsevics január
végén jelentette be lemondását.
Az új miniszterelnököt és a kormányt április 16-án választotta meg a parlament.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!