
Férfi átveszi a szavazólapokat a szerbiai választásokon a vajdasági Ludason
Fotó: MTI/Molnár Edvárd
Korábban nem tapasztalt támogatásról biztosították az állampolgárok a Szerb Haladó Pártot (SNS), ilyen arányú győzelemre senki nem számított – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb államfő, a Szerb Haladó Párt elnöke vasárnap este a szerbiai választások előzetes, nem hivatalos eredményeinek ismeretében.
2020. június 21., 23:492020. június 21., 23:49
2020. június 22., 01:142020. június 22., 01:14
„Mindenhol győztünk, ott is, ahol vesztésre álltunk, ott is, ahol korábban mindig veszítettünk, és az összes külföldi szavazóhelyen is” – hangoztatta az SNS elnöke. A Szerb Haladó Párt adatai szerint a valamivel több mint 6,5 millió választópolgár közül 3,3 millióan adták le szavazatukat vasárnap valamelyik választási listára a 21 közül, és ebből több mint 2 millió szavazatot az SNS szerzett meg. A közvélemény-kutató ügynökségek szerint a 250 fős belgrádi törvényhozásban a Szerb Haladó Párt körülbelül 180 parlamenti mandátumot szerzett meg.
A párt a legutóbbi két választáson, 2014-ben és 2016-ban is elsöprő diadalt aratott. A Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CeSID) és az Ipsos közvélemény-kutató adatai szerint a második helyen a Szerbiai Szocialista Párt végzett a voksok 13,3 százalékával. Az MTI ismertetése szerint a CeSID és az Ipsos 44,1 százalékos feldolgozottság után közölt nem hivatalos adatai alapján a parlamentbe bejuthat még az Aleksandar Sapic olimpiai ezüst- és bronzérmes vízilabdázó nevével fémjelzett lista (3,9 százalék), ám sem a Szerb Radikális Párt (2,2 százalék), sem a Seprű 2020 néven induló ellenzéki lista (2,4 százalék) nem érte el a 3 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.
A maszk viselése ajánlott volt a szavazóhelyiségekben vasárnap. Ezen a napon háromszintű – önkormányzati, vajdasági tartományi parlamenti és szerb parlamenti – választásokat tartottak a nyugat-balkáni országban. A választópolgárok 7 és 20 óra között adhatták le voksaikat, a végleges eredményeket várhatóan legkésőbb június 25-ig közzéteszik.
Négy évvel ezelőtt ugyanebben az időpontban 47,68 százalékos részvételről adott hírt a választási bizottság. A várakozások szerint most 50 százalékos lesz a végleges részvételi arány, míg négy évvel ezelőtt a szavazópolgárok 56 százaléka járult az urnák elé. A választási bizottság szerint nagyon nyugodt volt a voksolás, nagyobb szabálytalanságot csak néhány helyen észleltek, és a várakozások szerint ott meg is kell majd ismételni a voksolást.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!