
A Fidesznél várják, hogy a Bács-Kiskun vármegyei főügyészségen milyen felelősségre vonás lesz a következménye a törvénytelen fellépésnek. Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Fidesz
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan, a korábbi magyarországi kormánypárt kommunikációs igazgatója a Legfőbb Ügyészség szerdai közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
2026. augusztus 12., 19:352026. augusztus 12., 19:35
A Legfőbb Ügyészség arról adott tájékoztatást, hogy elutasította a Fidesz panaszait a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kutatást elrendelő határozatai ellen, de helyt adott a párt lefoglalást elrendelő főügyészségi határozatok elleni panaszainak, és a kényszerintézkedés megismétlésére hívta fel a nyomozást folytató főügyészséget. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség – a Nemzeti Kulturális Alapból (NKA) odaítélt mintegy 17 milliárd forint értékű támogatási összeg kapcsán – különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást – írta az MTI.
követelve, hogy „Magyar Péterék a hatósági eljárásba csomagolt önkényes politikai bosszúhadjáratot hagyják abba”, a Fidesz szervereit pedig adják vissza.
A kommunikációs vezető azt is írta: kíváncsian várják, hogy a Bács-Kiskun vármegyei főügyészségen milyen felelősségre vonás lesz a következménye a törvénytelen fellépésnek.
Mint annak idején megírtuk, az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül július 21-én, kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait. Havasi Bertalan akkori közleményében azt írta:
Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben reagált a történtek után. A kormányfő a poszthoz fűzött kommentben hozzátette: várják a tájékoztatást, hogy milyen ügyben nyomoznak és mit foglaltak le. Nem sokkal később Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az NKA ügyében hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult nyomozás kapcsán folytattak nyomozati cselekményt a Fidesz szervereit biztosító központban, ám a nyomozás érdekeire hivatkozva többet nem kívántak közölni.

Az ügyészség nyomozói előzetes bejelentés nélkül kedden megjelentek a Fidesz szervereit biztosító központban azzal a szándékkal, hogy lefoglalják a párt teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait – közölte Havasi Bertalan az MTI-vel.
Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke koncepciós eljárásként értékelte az eljárást, amelynek célja szerinte az volt, hogy a súlyos vereséget is túlélt és „erősödő félben lévő” ellenzéki pártot „jogilag ellehetetlenítsék”. Mint mondta:
A koncepciós eljárás ürügy arra, hogy elvigyék a Fidesz szervereit – jelentette ki. „(…) olyasmi történt, ami a nyugati világban nem fordulhat elő”, és az elmúlt 36 évben soha nem történt meg Magyarországon – fogalmazott, hozzátéve, hogy „nyilvánvalóan politikai utasításra az ügyészség elvitte a Fidesz teljes tagnyilvántartását”. Ilyen csak súlyos diktatúrákban szokott előfordulni – szögezte le.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.
Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.
Több szomszédos ország államfője- köztük Nicușor Dan román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – is gratulált Baka Andrásnak, miután az Országgyűlés kormányoldala kedden köztársasági elnökké választotta.
A magyar társadalom mély megosztottságát nevezte az elmúlt évek egyik legsúlyosabb következményének Baka András, akit kedden választott köztársasági elnökké az Országgyűlés.
Az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén köztársasági elnökké választotta a Tisza által jelölt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét. Az ellenzéki pártok elutasítják a volt főbírót.
Oroszország további ballisztikus rakétákat kapott Phenjanból, és további észak-koreai csapatok érkezésére készül – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő esti beszédében.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
szóljon hozzá!