
A Fidesz szerint a román hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a székelyek autonómiatörekvéseinek ne legyen helyük és a székely szabadság napját se ünnepelhessék meg méltó módon. Magyarország azonban nem tűri az alapvető nemzetiségi jogok lábbal tiprását – mondta Gulyás Gergely, a kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteken, a székely szabadság napján tartott budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. március 10., 13:562017. március 10., 13:56
2017. március 10., 14:372017. március 10., 14:37
A politikus szerint Romániában – évek óta erősödő módon – jogellenesen vegzálják a magyarságot. Úgy fogalmazott, a román hatóságok által a székelyekkel szemben alkalmazott, „a puha diktatúrát idéző eszközökre” jó példa, hogy Marosvásárhelyen – ahol a Székely Nemzeti Tanács megemlékezést és tüntetést tart pénteken – a polgármesteri hivatal mindössze tíz ember – de nekik is csak a járdán – vonulását engedélyezte.
Gulyás Gergely megemlítette a székely zászló használatának tiltását is, valamint a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium igazgatója ellen indult „koncepciós eljárást”, ami szerinte az iskola ellehetetlenítését célozza. Az intézményért fellépő szülőket is zaklatják a román hatóságok – tette hozzá, úgy értékelve: a Ceaușescu-rendszert idézik ezek a fellépések. A Fidesz képviselője szolidaritásáról biztosította az erdélyi, székelyföldi magyarságot, jelezte, hogy a magyar kormány és a kormánypártok mellettük állnak, majd hangsúlyozta: Magyarországnak alkotmányos kötelezettsége az autonómiatörekvések támogatása.
Arról is beszélt, hogy Romániában „a korrupcióellenesnek nevezett ügyészség, a DNA számos magyar politikus ellen folytat hajtóvadászatot”. Ennek legszomorúbb aktualitásaként idézte fel, hogy ellehetetlenítették a tevékenységét Horváth Anna kolozsvári alpolgármesternek, aki ezért lemond.
Gulyás Gergely felháborítónak nevezte, hogy „hatósági zaklatással, koncepciós vádakkal és eljárásokkal teszik lehetetlenné”, hogy egy szabadon választott, magyar nemzetiségű képviselő ellássa feladatát a helyi közigazgatásban. Közölte: tűrhetetlennek tartják, ezért nemzetközi fórumon is tiltakozni fognak az ellen az „általános tendencia” ellen, hogy a román hatalom a székelyföldi magyar politikai vezetők elleni „koncepciós eljárások indítására” használja a korrupcióellenes ügyészséget.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!