2013. január 25., 09:432013. január 25., 09:43
„Beismerem, hogy a nyilatkozat nyugtalanságot váltott ki bennünk, mert a dekrétumok a jogrend részét képezik a Szlovák Köztársaságban ugyanúgy, ahogy a Cseh Köztársaságban” – jelentette ki Fico abban az interjúban, amelyet a Právo című cseh baloldali napilap közölt csütörtökön. Leszögezte: a Szlovák Köztársaság kormánya szerint a dekrétumok megváltoztathatatlanok, és nem lehet őket megszüntetni, mert a második világháború után kialakult viszonyokat rögzítik.
„Ezért bármiféle kísérlet megszüntetésükre vagy korrigálásukra a második világháború eredményeinek komoly megkérdőjelezését váltja ki. Ezért lepett meg minket rendkívüli módon a Cseh Köztársaság hivatalban lévő külügyminiszterének nyilatkozata” – tette hozzá a szlovák kormányfő. „Mi ezt destabilizációs elemnek tekintjük. Mivel olyan témáról van szó, amely komolyan beavatkozik Szlovákia nemzetállami érdekeibe, ezt a nyilatkozatomat megfelelő reagálásnak tartom a Cseh Köztársaság egyik államfőjelöltjének kijelentésére” – hangsúlyozta Fico.
Schwarzenberg múlt csütörtökön az első tévévitában azt mondta, hogy a szudétanémetek kitelepítését (és a szlovákiai magyarok meghurcolását) megalapozó dekrétumok mai szemmel az emberi jogok durva megsértését jelentik, s ha ez ma történt volna meg, akkor Beneš elnök a hágai nemzetközi törvényszék előtt találta volna magát. Miloš Zeman, a másik elnökjelölt azonnal csehellenességgel vádolta meg a külügyminisztert, s kijelentette, hogy egy ilyen „szudétanémet” nézeteket valló ember nem lehet cseh államfő. A téma azóta is uralja a cseh médiát.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.