Hirdetés

Ferenc pápa a szegények világnapján: a béke lehetséges, ne törődjünk bele a háborúba

•  Fotó: Vaticannews.va

Fotó: Vaticannews.va

Az ukrajnai háború és az energiaválság is témája volt a szegények idei világnapjának, melynek alkalmából ezerháromszáz rászoruló vett részt a Ferenc pápa bemutatta misén és az azt követő közös vatikáni ebéden vasárnap.

MTI

2022. november 13., 16:302022. november 13., 16:30

2022. november 13., 16:322022. november 13., 16:32

Családosok, magányos idősek, menhelyeken és utcán élők ültek a Szent Péter-bazilika padsoraiban a Ferenc pápa bemutatta misén. A résztvevők – a pandémia miatt – majdnem kizárólag a római egyházmegyéből érkeztek a plébániák és egyházi szervezetek önkéntesei kíséretében.

A misét követően a vatikáni audienciateremben Ferenc pápával közös ebéden vettek részt.

Hirdetés

Ferenc pápa 2017-ben vezette be a szegényeknek szentelt világnapot, mely minden évben a Pannoniában született Szent Márton ünnepéhez legközelebbi vasárnapra esik.

A misén mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette: meg kell törni a „bennünk lévő belső süketséget, amely megakadályozza, hogy meghalljuk a leggyengébbek elfojtott fájdalomkiáltását”.

Az egyházfő szerint a mai társadalom is sebzett, és erőszakkal, igazságtalansággal, üldözéssel teli, elég arra a „kegyetlenségre gondolni, melyet az ukrán nép szenved el” – tette hozzá.

A kortárs szegénység okai között a pandémia és az éghajlatváltozás okozta gazdasági, társadalmi és lelki változásokat, a népek közötti háborúkat, a migráció okozta szegénységet, a munkanélküliséget, valamint a méltatlan munkakörülményeket említette. Úgy vélte, ma is a szegények az áldozatai minden válságnak.

Az egyházat, a politikát és a társadalmat is arra ösztönözte, hogy „a városok elfelejtett, sötét szögleteiben lássák meg a magányosságot és nyomort”.

A kevesek gazdagságát növelő receptek helyett a remény fényeit kell meggyújtani a sötétségben egy testvériesebb világ építésével – vélte Ferenc pápa.

Kifejtette, jelenleg harmadik világháború folyik, és a félelem okozta bénultság helyett mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mit jót tud tenni.

•  Fotó: Vaticannews.va Galéria

Fotó: Vaticannews.va

Déli beszédében Ferenc pápa ismét a  „mártír” ukrán népről beszélt: „a béke lehetséges, ne törődjünk bele a háborúba” – jelentette ki. Dosztojevszkij orosz író idézte, aki szerint nem szabad félni az emberek bűneitől, és a  bűnös embert is szeretni kell.

A szegények világnapja alkalmából a Vatikán csak Rómában ötezer családnak juttatott élelmiszercsomagot, valamint most először a gáz- és villanyszámlák kifizetésében is segítséget nyújtott.

A Caritas egyházi szervezet adatai szerint 2021-ben a kevesebb mint hatvanmilliós Olaszországban 5,6 millió volt a szegénységben élők száma. A Coldiretti termelői szövetség adatai azt mutatják, hogy idén a növekvő infláció és az energiadrágulás hatására további tizenkét százalékkal nőtt a rászorulók száma, naponta hárommillióan állnak sorban a menhelyeken ételért. A ferences szerzetesrend milánói szegénykonyháin év eleje óta 79 százalékkal emelkedett a napi kenyéradagot igénylők száma.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés