
Ferenc pápa megjelenését tapssal köszöntötte a tömeg
Fotó: Videófelvétel/Vatican News
Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren bemutatott virágvasárnapi mise végén, és áldott nagyhetet kívánt a jelen lévő több mint húszezres tömegnek – írta az MTI.
2025. április 13., 16:382025. április 13., 16:38
A katolikus egyházfő kerekesszékben érkezett meg a bazilika előtti szabadtéri oltárhoz. Ferenc pápa megjelenését tapssal köszöntötte a tömeg.
Az egyházfő köszöntötte az oltár közelében álló bíborosokat, díszvendégeket és végighaladt a hívőkkel teli egyik szektor folyosóján.
Ferenc pápa utoljára február 9-én vezetett misét a Szent Péter téren. A pápa 38 nap kórházi kezelés után március 23-án hagyta el a Gemelli-klinikát. Azóta az egyházfő április 6-án rövid időre megjelent a betegek jubileumi miséjén, és köszöntötte a jelenlevőket, április 10-én felkereste a Szent Péter-bazilikát, szombaton pedig a Santa Maria Maggiore-bazilikát, ahol fehér rózsacsokrot helyezett el a várost oltalmazó Szűz Mária-ikonnál.

A lábadozó Ferenc pápa vasárnap meglepetésszerűen megjelent a 20 ezer hívő előtt a vatikáni Szent Péter téren tarott szentmise végén.
A virágvasárnapi misét a Szent Péter téren Leonardo Sandri, a bíborosi kollégium aldékánja mutatta be. A szertartás – a hagyománynak megfelelően – körmenettel kezdődött, amely a tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárig haladt.
A papok fonott pálmaleveleket vittek, amelyek minden évben Sanremo városából érkeznek. A hívők pálma- és olajágakat tartottak a kezükben, a Vatikáni Kormányzóság közlése szerint a téren százötven pálmalevelet és közel kétszázezer olajágat osztottak szét. Utóbbiak a Róma környéki Lazio tartomány olajfaültetvényeiről érkeztek. A szabadtéri oltárhoz szokás szerint olajfákat helyeztek.
A szertartáson elhangzott fohászok kínaiul az egyházért, franciául a pápáért és a papságért, ukrán nyelven a hitükért üldözöttekért, németül a szegényekért és kirekesztettekért, japánul a hatalmat és erőszakot követőkért szóltak – utóbbiak esetében azért imádkoztak, hogy szívük megenyhüljön és a fegyverek kihulljanak a kezükből.
A pápa által írt homíliát is felolvasták: a szövegben az egyházfő emlékeztetett, hogy Jeruzsálem kitárt kapukkal várta Jézust, aki nem sokkal később a kereszt terhe alatt távozott. Ma is nagyon sokakat a gyűlölet és az erőszak a kálvária útjára kényszerít, háború és nyomor gyötri őket, de „Krisztus keresztjének hordása soha nem hiábavaló” – fogalmazott. Ferenc pápa hangsúlyozta:
A Vatikán ezen a vasárnapon is írásban közölte az Úrangyala-imádságot kísérő pápai beszédet, melyben Ferenc pápa a világ háború dúlta térségeit említette, többek között Szudánt, ahol április 15-én lesz két éve a háború kezdetének, és az ötven éve kezdődött libanoni polgárháborúról is megemlékezett.
A Vatikán előzetes programja szerint a nagyhét szertartásait a bíborosi testület tagjai felváltva vezetik, de nem kizárt, hogy Ferenc pápa ismét jelen lesz, ahogy virágvasárnap is tette.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!