Hirdetés

Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a cölibátus eltörlését, de kétli, hogy ettől többen választanák a papi hivatást

•  Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a papi cölibátus eltörlését. A katolikus egyházfő erről az argentin Infobae hírportálnak adott, pénteken közölt interjújában beszélt.

MTI

2023. március 11., 11:022023. március 11., 11:02

Emlékeztetett arra: a keleti katolikus egyházakban engedélyezett, hogy egy pap nős legyen. „Nincs ebben ellentmondás” – jelentette ki a 86 éves egyházfő. Az Infobae azon kérdésére, hogy a cölibátus visszavonható-e, Ferenc pápa igennel felelt. Kijelentette, hogy a nőtlenség a nyugati egyházban „ideiglenes, átmeneti előírásnak” számít, szemben például az „örökre” szóló papi hivatással.

Mindazonáltal kételyét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy több férfi szentelné életét a papi hivatásnak, ha engedélyeznék számukra a házasságot.

Hirdetés

A katolikus egyházfő beszélt a melegek helyzetéről is. Kijelentette, hogy Isten – amint az evangélium hirdeti is – mindenkit szívesen lát egyházában, így a melegeket is.

„Jézus nagyszerű választ adott erre a kérdésre: mindenki, mindenki térjen be” – mondta.

„Amikor nem volt elég vendég a lakodalmon, ő azt mondta: menjetek ki az útkereszteződésbe, és hívjatok be mindenkit. Jó embereket, rosszakat, időseket, fiatalokat: mindenkit. Ez a vétkesek egyháza.

Idézet
Nem tudom, hol van a szentek egyháza, mi itt mindannyian bűnösök vagyunk.

És ki vagyok én, hogy megítéljek valakit, ha egyszer jó szándékú? Azonban ha inkább az ördög bandájához akar tartozni, nos, akkor meg kell védenünk magunkat. Manapság nagyítóval vizsgálják ezt a kérdést, de úgy vélem, az evangélium lényegét kell néznünk: Jézus mindenkit hív” – hangsúlyozta.

korábban írtuk

Ferenc pápa kiáll a cölibátus mellett, nemet mond a női papokra és a genderelméletre
Ferenc pápa kiáll a cölibátus mellett, nemet mond a női papokra és a genderelméletre

A papi nőtlenség kérdése is szerepel a Ferenc pápával készített és keddtől kapható interjúkötetben, amely megelőzi a szerdán megjelenő pápai dokumentumot az Amazonas térségéről, ahol a rendkívüli paphiány miatt felmerült a nős diakónusok szolgálatának esetleges bővítése.

korábban írtuk

Ferenc pápa állítólag nem tervezi a papi cölibátus eltörlését
Ferenc pápa állítólag nem tervezi a papi cölibátus eltörlését

Ferenc pápával való kapcsolatáról és a papi cölibátus kérdéséről is nyilatkozott vasárnap Angelo Scola nyugalomba vonulásra készülő milánói érsek, akit a 2013-as pápaválasztáson Jorge Mario Bergoglio vetélytársának tartottak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés