
Résztvevők az Index-ügy miatt szervezett tüntetésen a budapesti Margit hídnál
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Tüntetést tartottak az Index-ügy miatt péntek este Budapesten, a demonstrálók a Momentum szervezésében az óbudai szerkesztőségtől a budai Várba vonultak, tiltakozva az internetes portál főszerkesztőjének elbocsátása ellen, egyúttal felemelve szavukat a sajtószabadság mellett.
2020. július 25., 00:192020. július 25., 00:19
2020. július 25., 00:222020. július 25., 00:22
Bodolai László, a Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki az Index.hu munkáltatói jogainak gyakorlója, szerdán kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának megszüntetését. Pénteken a portál „szolgálati közleményében” azt írta: távozik az Index szerkesztőségének vezetése és szinte minden munkatárs. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a pénteki tüntetésen a Miniszterelnöki Kormányiroda épületénél és a köztársasági elnök hivatalánál lévő Szent György téren a résztvevők előtt elmondta: az Index újságírói megmutatták, hogy „ebben az országban van értelme az egyenes gerincnek”.
„Ezeknek az újságíróknak azért kellett felállniuk, mert száz méterre innen van egy gyáva kicsi ember, aki nem tud tükörbe nézni” – fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: „elég volt a gyáva politikusokból, propagandistákból, ner-lovagokból”. „Én a bátrak Magyarországát szeretném felépíteni, ahol van esély a felzárkózásra, van szabad sajtó, független kiegyensúlyozott közmédia, független Tudományos Akadémia, CEU és Index” – hangoztatta a Momentum elnöke.
„Mert a szabad sajtó az, ami alapot szolgáltat, kereteket ad, irányjelzőket, indexeket ad nekünk ahhoz, hogy értelmezzük azt, hogy mi történik a világban, mi történik Magyarországon, mi történik velünk, a szomszédainkkal, a tanárainkkal, az ápolókkal, pedagógusokkal, mindenkivel, aki ebben az országban él és mozog” – közölte a politikus. Hozzátette, amikor a független sajtót teszik tönkre, ezeket az igazsághoz vezető ablakokat zárják be és helyettesítik a saját hazugságukkal.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a tüntetésen arról beszélt: ez a megmozdulás nem lehet az utolsó, folytatni kell. A politikus közölte: nincs olyan rendszer, amivel szemben ne lehetne eredményesen fellépni, csak minél nagyobb a diktatúra, annál nagyobb ellenállásra van szükség. A tüntetésen felszólalt még Gulyás Balázs publicista, Herczeg Zoltán dizájner, divattervező és Szekeres Tamás, aki több országos napilapnak volt a főszerkesztője. A demonstrációt a Momentum hirdette meg az Index szerkesztősége elé, megjelent több baloldali párt politikusa is, lehetett DK-s, LMP-s, jobbikos és párbeszédes zászlókat is látni. A szervezők korábbi felhívásukban azt írták, hogy azokat hívták tüntetni, akik kiállnak a szabad sajtó és egy szabad ország mellett.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!