
Három fehér férfit megölt, egyet pedig megsebesített kedden egy kaliforniai fekete férfi, a rendőrség szerint nem terrortámadás, hanem faji alapú támadás volt. Egy héttel korábban egy másik fehér férfit is ő lőtt le.
2017. április 19., 12:442017. április 19., 12:44
2017. április 19., 21:432017. április 19., 21:43
Kori Ali Muhammad 90 másodperc alatt 16 lövést adott le a kaliforniai Fresnóban – számolt be Jerry Dyer rendőrfőnök. Hozzátette: letartóztatásakor azt kiabálta arabul, hogy „Allah Akbar\" (Allahu Akhbar), azaz „Isten a legnagyobb\", de Dyer szerint nem vallási alapú, hanem rasszista támadás történt.
Egy héttel korábban a 39 éves férfi egy motel biztonsági őrét lőtte le. A város muzulmán közösségének vezetője szerint „Muhammad nem képviseli az iszlámot”.
Mind a négy áldozat fehér volt, az egyikőjük kocsijában ült, amikor a gyilkos lelőtte. Őt Zackary Randalls-nak hívták, 34 éves közüzemi munkás volt, aki pont aznap kezdett új munkahelyén. Két gyermeket hagyott hátra.
A rendőrség szerint az afroamerikai gyilkos a közösségi médiában többször is kifejtette, hogy utálja a fehéreket, valamint kormányellenes megjegyzései is voltak. A rendőrfőnök szerint annyi embert próbált megölni, amennyit csak bírt. Szemtanúk szerint egy nagy kézifegyvert cipelt magánál, amit többször is újratöltött a lövések között.
Muhammad apja szerint a fia abban hitt, hogy ő a részese egy fehérek és feketék között zajló háborúnak, a „Fekete Jézus” becenevet használta.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.