Hirdetés

FBI: nem voltak tettestársai a New Orleans-i terrortámadás elkövetőjének

New Orleans

Egyedül ölt? A hatóságok szerint az elkövető segítők nélkül hajtotta végre a merényletet New Orleans-ban

Fotó: Robert Abel/X

Mégsem voltak tettestársai a New Orleans-i gázolásos terrortámadás elkövetőjének – közölte csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megbízott igazgatóhelyettese.

MTI

2025. január 03., 08:282025. január 03., 08:28

Christopher Raia a nyomozás állásáról tartott New Orleans-i sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 42 éves Shamsud-Din Jabbar a

támadáshoz használt kisteherautóval december 31-én érkezett New Orleansba a szomszédos Texas államból, ahol született és élt.

Hirdetés

A férfi a járművet egy nappal korábban Houstonban bérelte ki.

A hatósági tájékoztatón elhangzott, hogy Jabbar december 31-én a közösségi oldalán több videóban is hitet tett az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet mellett, és arról is beszámolt, hogy tavaly nyár elején csatlakozott a terrorszervezethez. Eredeti célpontjai a családtagjai és barátai voltak, de tervén változtatott, ugyanis attól tartott, hogy így a hírekben nem a „hívők és hitetlenek közötti háborún” lenne a figyelem.

Az FBI igazgatóhelyettese elmondta, hogy a nyomozók a gázolásos támadás helyszíne, a Bourbon Street közelében találtak különböző lőfegyvereket, valamint két közeli útkereszteződésnél hűtőtáskába rejtett robbanóeszközöket. A korábbi közlések szerint a terrorcselekményhez használt furgonban is találtak lőfegyvereket, valamint csőbombákat és az Iszlám Állam zászlaját.

A sajtótájékoztatón 14-re korrigálták a halálos áldozatok számát.

A nyomozóhatóság illetékesei közölték, hogy korábban nem volt a látókörükben lehetséges elkövetőként Jabbar, akinek houstoni otthonában a nyomozók csütörtökön házkutatást tartottak.

A hatóságok szerdán este még azt közölték, hogy a halottak száma a korábban közölt 10-ről 15-re nőtt, és arról is beszámoltak, hogy a 35 sebesült közül többek állapota életveszélyes.

A 42 éves, amerikai állampolgárságú, Texasban élő Jabbar 2007 és 2015 között aktívan szolgált az amerikai szárazföldi hadseregnél, ezen belül 2009 és 2010 között 11 hónapig Afganisztánban volt. 2015-től 2020-ig a hadsereg tartalékos egységénél informatikai munkát végzett.

New Orleans zenei klubjairól ismert történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten a merénylő újév hajnalán a felállított akadályokat megkerülve hajtott az emberek közé, majd lőfegyverből tüzet nyitott. A helyszínen lévő rendőrök viszonozták a lövéseket, és

a tűzpárbajban két rendőr megsebesült, Jabbar pedig meghalt.

A nyomozás állásáról az FBI illetékesei csütörtökön reggel zárt ajtók mögött tájékoztatták az amerikai kongresszust, a Fehér Házban pedig Joe Biden elnök kora délutánra összehívta nemzetbiztonsági kabinetjét.

Mike Waltz, a leendő elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó csütörtökön arról számolt be, hogy

Donald Trump megválasztott és január 20-án hivatalba lépő elnököt is folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről.

New Orleansban január 1-jén megtartották volna a hagyományos Sugar Bowlt, az egyetemi amerikaifutball kiemelt eseményét. A merénylet miatt a mérkőzést egy nappal elhalasztották. A város polgármestere csütörtökön helyi idő szerint reggel közölte, hogy délután megnyitják a közönség előtt a mérkőzésnek helyet adó Superdome fedett stadiont. A biztonsági készültséget viszont a nemzeti amerikaifutball-bajnokság döntőjének, a Super Bowlénak megfelelő szintre emelik. Utóbbit is New Orleansban rendezik meg februárban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés