Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Faji „gyűlölet” motiválta azt a fegyverest, aki szombaton tüzet nyitott és megölt három fekete bőrű embert a floridai Jacksonville egyik üzletében, mielőtt öngyilkos lett – közölte a helyi seriff.
2023. augusztus 27., 14:372023. augusztus 27., 14:37
T. K. Waters seriff szerint a faji indíték „teljesen egyértelmű”. Waters szerint a 20-as éveiben járó, fehér bőrű lövöldöző által hátrahagyott kiáltványok részletesen ismertették „gyűlöletének visszataszító ideológiáját”.
„Szerinte a tettes egyik fegyverére horogkereszteket rajzoltak. Az elkövető egy félautomata ismétlőpuskával és egy pisztollyal volt felfegyverkezve” – mondta a seriff, akinek tájékoztatása szerint két férfi és egy nő vesztette életét. „Tudjuk, hogy teljesen egyedül cselekedett” – tette hozzá a nyilatkozó.
Előzőleg az egyetem biztonsági tisztje észrevett egy „azonosítatlan” férfit az egyetemi könyvtár közelében, „távozásra szólította fel” – derült ki az intézmény közleményéből. A férfi, akiről később kiderült, hogy ő volt a fegyveres, „incidens nélkül” elhagyta a helyszínt.
Ron DeSantis floridai kormányzó, aki a 2024-es elnökválasztás republikánus jelöltségéért indul, „szörnyűségesnek” nevezte a bűncselekményt. „Ez teljesen elfogadhatatlan”. Hozzátette: „ez a fickó inkább öngyilkos lett, minthogy (…) felelősséget vállaljon a tetteiért, így a gyáva utat választotta”.
Korábban szombaton legalább hét ember került kórházba, miután a rendőrség szerint lövések dördültek egy karibi fesztiválon az északkeleti Bostonban.
Egy nappal korábban két nőt lőttek meg Chicagóban (az Egyesült Államok északi részén), miközben a White Sox baseball-csapat meccsén voltak. Péntek este pedig Oklahomában (az ország középnyugati részén), egy amerikai középiskolai futballmérkőzésen, a pálya szélén kialakult vita során egy 16 éves fiatalt lelőttek, négy másikat pedig megsebesítettek – közölte a helyi rendőrség.
Joe Biden amerikai elnököt tájékoztatták a jacksonville-i eseményekről és az elmúlt 24 órában történt más lövöldözésekről – közölte a Fehér Ház.
Három ember meghalt csütörtökön abban a lövöldözésben, amely egy templom közvetlen közelében zajlott le az egyesült államokbeli Ames városban, Iowa államban.
Miközben Oroszország folyamatosan fejleszti drónjait, azok hatótávolsága és pusztító ereje is fokozatosan növekszik, mint ahogy ez a Lengyelország légterét szerdára virradóra megsértő 19 orosz drón esetéből is kiviláglik.
Nagy erőkkel keresi a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda. Az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, és egy egyetemista korú támadót keresnek.
Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.
Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.
Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.
Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.
Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.
Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.
Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.
szóljon hozzá!