Hirdetés

Európai lapok tucatja jelentette meg a Mohamed-karikatúrákat

2006. február 02., 00:002006. február 02., 00:00

Számos európai lap jelentette meg tegnapi számában a Mohamed prófétáról egy dán újságban közölt – a muzulmán világ haragját kiváltó – karikatúrákat, s több közülük a sajtószabadság védelmére hivatkozott. Mint ismeretes, a Jyllands-Postenben tavaly szeptember 30-án jelent meg tizenkét szatirikus rajz Mohamed arcai címen. A Magazinet norvég újság január 10-én ugyancsak közölte a karikatúrákat. Miután az iszlám hagyományok tiltják Mohamed bármilyen ábrázolását, még a tiszteletteljeset is, az ügy méretes nemzetközi botrányt kavart. Számos iszlám országban tiltakozó megmozdulásokat tartottak, zászlókat égettek, és bojkott alá vették a dán termékeket. Szaúd-Arábia, Szíria és Líbia visszahívta dániai nagykövetét, Irak és Irán is bekérette az ottani dán nagykövetet. Bár a lap főszerkesztője, Carsten Juste nyilvánosan bocsánatot kért, az Arab Liga belügyminiszteri tanácsa felszólította a koppenhágai vezetést, hogy szabjon ki szigorú büntetést a rajzok készítőire, illetve garantálja, hogy a jövőben ez nem ismétlődik meg. Amr Musza, az Arab Liga úgy vélte, hogy az európai sajtó kettős mércét alkalmaz, mert miközben retteg az antiszemitizmus vádjától, az iszlám kicsúfolásának esetében a szólásszabadságra hivatkozik. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy országának irányíthatatlanná vált erőkkel kell szembenéznie, és rendkívüli erőfeszítésre van szükség, hogy ezeket lecsillapítsák.
Az ügynek azonban nemcsak a muszlim világban vannak fejleményei, Európában több lap a sajtószabadság ellen való támadásnak minősítette az esetet, és tiltakozásul lehozta az inkriminált rajzokat. Franciaországban egyelőre egyetlen újság, a France Soir bulvárlap közölte le a vallásalapítót ábrázoló karikatúrákat, méghozzá mind a tizenkettőt, a következő címmel: Igen, jogunkban áll Istent karikírozni. Németországban a Die Welt egy karikatúrát szerdai számának címlapján, négyet pedig az újság belső oldalain mutatott be. A konzervatív lap úgy érvelt, hogy az istenkáromláshoz való jog szilárd demokratikus szabadságjog. Emellett Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában és Svájcban is neves lapok közölték a rajzokat. Carsten Juste, a Jyllands-Posten főszerkesztője szerint lapja elvesztette a véleményszabadságért folytatott harcot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés