
Az amerikai külügyminisztérium terrorveszély miatt utazási figyelmeztetést adott ki Európára.
2017. május 02., 12:352017. május 02., 12:35
A franciaországi, oroszországi, svédországi és nagy-britanniai terrortámadások azt mutatják, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez hasonló csoportok továbbra is képesek merényletek tervezésére és kivitelezésére – áll a washingtoni közleményben.
Utal mindazonáltal arra, hogy a helyi hatóságok számos intézkedést hoztak a terrorveszély csökkentésére.
Leszögezi a közlemény, hogy Washington továbbra is szorosan együttműködik európai szövetségeseivel és partnereivel a terrorizmus elleni küzdelemben. A külügyi tárca legutóbb tavaly november végén adott ki utazási figyelmeztetést Európára. A mostani figyelmeztetés szeptember 1-ig szól.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
szóljon hozzá!