Fotó: Európai Bizottság
Az Európai Unió szankciói jelentős hatást gyakorolnak Oroszország és Fehéroroszország gazdaságára, azonban be kell zárni a megszorító intézkedések megkerülését lehetővé tevő kiskapukat – szögezték le az Európai Unió tagországaink vezetői Brüsszelben, a kétnapos EU-csúcs első munkanapjának az ukrajnai háborúval foglalkozó vitáját követően péntek hajnalban.
2022. március 25., 07:442022. március 25., 07:44
Az uniós csúcstalálkozón elfogadott zárónyilatkozatban a tagországi vezetők hangsúlyozták, a szankciók képesek arra, hogy hatékonyan meghiúsítsák Oroszország képességét az Ukrajna ellen indított agresszió folytatására, azonban az intézkedések széles körű betartására van szükség.
Az uniós tagállamok vezetői kijelentették, hogy az ukrajnai invázió felelőseit és bűntársaikat a nemzetközi joggal összhangban felelősségre kell vonni. Elköteleződtek továbbá amellett, hogy támogatást nyújtsanak az ukrán kormánynak azonnali szükségleteinek kielégítéséhez, és a háború végeztével a demokratikus Ukrajna újjáépítéséhez. Felszólították az Európai Bizottságot, hogy továbbra is nyújtson technikai segítséget Ukrajna számára a szükséges demokratikus reformok végrehajtásához. Arra ösztönözték továbbá az uniós bizottságot, hogy a lehető leghamarabb fejezze be a menekülteket befogadó tagállamok támogatásával kapcsolatos javaslat kidolgozását, hogy az uniós finanszírozás minél előbb mozgósítható legyen.
Az Egyesült Államok nem hagyná válasz nélkül, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna Ukrajnában – mondta az amerikai elnök Brüsszelben, a NATO rendkívüli csúcstalálkozója után.
Ragaszkodtak ahhoz, hogy Washingtonnak és az EU-nak össze kell hangolnia a megszorító intézkedéseiket, különösen az azok megkerülésére irányuló kísérletek meghiúsítását. Közölte, az orosz gazdaságot sújtó negyedik szankciós csomag múlt heti elfogadását követően a vezetők nem határoztak újabbak meghozataláról, jelezte ugyanakkor, hogy további intézkedések előkészítésén dolgoznak.
Elmondta, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki videókapcsolaton keresztül vett részt az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozásán, és azt mondta: az Oroszországgal folytatott háború az értékek összecsapása, amelyben Ukrajna méltónak bizonyult az európai uniós tagságra. Az ukrán elnök megköszönte, hogy az EU katonai és humanitárius támogatást nyújt országának, ugyanakkor
A NATO tagállamai megerősítették egységüket Oroszországgal szemben és Ukrajna további támogatása mellett – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön.
Alexander De Croo belga miniszterelnök sajtótájékoztatóján a szankciók betartatásának fontosságát hangsúlyozta, és azt, hogy be kell zárni az esetleg kiskapukat, melyeken keresztül kijátszhatók a megszorító intézkedések. Kijelentette: minden esetleges új szankciónak keményebben kell sújtania Oroszországot, mint az EU-t.
– fogalmazott. Közölte továbbá, az EU céljai között szerepel az orosz gázbehozatal csökkentése a háború finanszírozásának megszüntetésére. Az energiával kapcsolatos új intézkedések kivetése azonban óriási hatással lenne az európai gazdaságokra – tette hozzá.
Mark Rutte holland kormányfő a tanácskozást követően úgy nyilatkozott, hogy
Hozzátette: „az orosz energiaimport tilalmát minden tagállam támogatná, azonban ez rövidtávon nem kivitelezhető”. Hangsúlyozta továbbá, hogy
Hetekbe, akár hónapokba telhet, mire Németország és egyes kelet-európai országok más olajszállítókkal köthetnek szerződéseket, a földgáz esetében pedig ez még tovább tartana – összegzett.
Jóváhagyta a NATO a romániai harccsoport megalakítását – jelentette ki Klaus Iohannis államfő csütörtökön, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozója előtt.
Miközben Oroszország folyamatosan fejleszti drónjait, azok hatótávolsága és pusztító ereje is fokozatosan növekszik, mint ahogy ez a Lengyelország légterét szerdára virradóra megsértő 19 orosz drón esetéből is kiviláglik.
Nagy erőkkel keresi a Charlie Kirk elleni merénylet elkövetőjét az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda. Az FBI megtalálta a gyilkos fegyvert, és egy egyetemista korú támadót keresnek.
Az Európai Bizottság újabb 1 milliárd eurót bocsátott Ukrajna rendelkezésére makroszintű pénzügyi támogatás (MFA) keretében – közölte szerdán a brüsszeli testület.
Ha Izraelnek kedden nem sikerült megölnie a Hamász vezetőit a katari légitámadásban, akkor legközelebb sikerrel jár majd – jelentette ki az izraeli nagykövet az Egyesült Államokban a művelet után.
Karol Nawrocki lengyel elnök az orosz drónok Lengyelország légterébe történt behatolásáról egyeztetett amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. A telefonos beszélgetésről a lengyel államfő számolt be szerda este az X-en.
Káoszba borult szerdán Franciaország: tüntetők torlaszolták el az autópályákat, barikádokat gyújtottak fel és helyenként összecsaptak a rendőrséggel, hogy kifejezzék haragjukat Emmanuel Macronnal, a politikai elittel és a kiadáscsökkentésekkel szemben.
Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.
Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.
Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.
szóljon hozzá!