Hirdetés

Észak-Korea elismerte: új típusú ballisztikus rakétát próbált ki

Észak-Korea megerősítette hétfőn, hogy előző nap egy új fejlesztésű közepes-nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet.

MTI

2017. május 15., 08:332017. május 15., 08:33

A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint siker koronázta a Hvanszon-12 jelzésű, föld-föld típusú hadászati ballisztikus rakéta tesztelését szolgáló kísérletet, amelyet a helyszínen személyesen felügyelt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető.

„Az indítás célja az újonnan kifejlesztett, nagy méretű nukleáris robbanótöltet hordozására képes rakéta taktikai és technológiai jellemzőinek ellenőrzése volt" – közölte a KCNA, azt hangoztatva, hogy „a tesztet a szomszédos országok biztonságának maximális figyelembe vételével hajtották végre”.

Hirdetés

A rakéta a hivatalos phenjani közlés szerint 2111 kilométeres magasságba emelkedett, és 787 kilométert repült mielőtt becsapódott pontosan a kijelölt nyílt vízterületen, a Japán-tengeren.

Az orosz védelmi minisztérium vasárnapi értékelése szerint magasabban és távolabbra repült, mint az a közepes hatótávolságú társa, amelyet Phenjan februárban sikeresen tesztelt, akkor is a Phenjantól északnyugatra lévő Kuszong térségéből indítva.

Az ENSZ tiltása és szankciói ellenére végrehajtott legújabb rakétakísérlete után az észak-koreai vezető külön is felhívta az Egyesült Államok figyelmét az új fegyver hatótávolságára.

A dél-koreai hírügynökségnek a KCNA közlésére hivatkozó jelentése szerint Kim Dzsong Un leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak immár számolnia kell a realitásokkal, miután kontinentális területei és ázsiai-csendes-óceáni hadműveleti területe egyaránt elérhetővé váltak egy észak-koreai megtorló csapás számára.

Egy amerikai szakértő vasárnapi nyilatkozata szerint a legújabb észak-koreai rakétakísérlet nemcsak azt mutatta meg, hogy a kommunista ország képes csapást mérni az amerikai haderő guami katonai támaszpontjára, de azt is, hogy hatalmasat lépett előre egy interkontinentális ballisztikus rakéta kifejlesztése terén.

Az Egyesült Államok vasárnap az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kezdeményezte, az Észak-Korea elleni szankciók szigorítását szorgalmazva. Az Európai Unió és a NATO közleményben bírálták az észak-koreai rakétatesztet, és felhívták a figyelmet, hogy a kísérlet újabb fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés