
Erős földrengés rázta meg szerda este Közép-Olaszországot. Rövid idő elteltével újabb, még erősebb rezgéseket mértek Marche és Umbria tartományban. Egy halálos áldozatról érkezett jelentés.
2016. október 27., 15:262016. október 27., 15:26
A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés néhány perccel negyed nyolc előtt történt. Az első rengést egy 3,4-es erősségű követte Perugia térségében, majd este 21.18-kor egy 5,9-es erősségű, amely hosszabb ideig is tartott, mint az előzőek. Csütörtökön újabb, 4,4-es rengést mértek. Az epicentrum a közép-olaszországi Marche és Umbria tartomány térségében volt. Macerata város területén több helyen omlások történtek.
A földrengés majdnem ugyanazt a térségét érintette, amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott. Fabrizio Curcio, az olasz polgári védelem vezetője bejelentette, hogy megkezdték a kárfelmérést. Az első jelentések szerint a földrengésnek nincs halottja, ketten megsérültek Vissóban.
Az epicentrumban levő Castelsantangelo sul Nera polgármestere a SkyTG24 olasz hírtelevíziónak telefonon elmondta, hogy a kisvárosban áramszünetet okozott a földrengés, az épületek megrongálódtak. Akadozik a telefonos összeköttetés is. Norcia városában egy középkori templom darabjai omlottak le.
Omlások következtek be az augusztusi földrengés övezetében is. Arquata lakossága szerint a mostani mozgást erősebben lehetett érezni, mint a két hónappal ezelőttit. A rengés nagy félelmet keltett Róma városában is, ahol sokan a lakásokból az utcára szaladtak. A római külügyminisztérium épületét evakuálták. Az első hírek szerint károk keletkeztek a Salaria-országúton, az augusztusi földrengésben sújtott Pescara del Tronto és Arquata térségében, ahol a földrengésben egy szikla az útra zuhant.
Az olasz földrengéskutatók egyelőre még nem tudtak választ adni arra, hogy az augusztusi földmozgás újabb epizódjáról van-e szó, vagy ettől független újabb földrengés következett be.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!